Teljesen félreértelmezett mondatokkal támadja Orbánt egy lengyel liberális lap – Mandiner.hu

A liberális-konzervatív Rzeczpospolita cikkében teljesen félreértelmezi Orbán Mandinernek adott interjújának mondatait.

„Oroszország Ukrajnát támadja, Orbán pedig hátba szúrja Lengyelországot” – ezzel a címmel írt vezércikket az egyik legnagyobb lengyel lap, a Rzeczpospolita (RP) főszerkesztő-helyettese, Michal Szuldrzynski.

A liberális-konzervatív újság vezetője szerint a magyar miniszterelnök ugyanis Lengyelországot hibáztatja azért, hogy Vlagyimir Putyint „háborúra provokálták”. Szuldrzynski felidézi a régi közmondást: „Bajban ismerszik meg az igaz barát.” Szerinte most baj van, hiszen Oroszország megtámadta Ukrajnát, és most látszik, mennyit ér a lengyel jobboldal, azaz a Jog és Igazságosság párt és annak elnöke, Jaroslaw Kaczynski által a magyarokkal kikovácsolt szövetség.

Az RP főszerkesztő-helyettese szerint a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki igyekezett menteni a menthetőt, és pénteki nyilatkozatában arról beszélt, hogy Orbán Viktor csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz. Ám a lengyel újságíró szerint nem az a probléma, hogy Orbán támogatta-e a szankciókat. Hanem az, hogy

azt a hamis orosz verzióját terjeszti az elmúlt napok eseményeinek, ami fenyegeti Lengyelország raison d’état-ját.

(Raison d’état: francia kifejezés arra, hogy egy ország a külpolitikáját a saját nemzeti érdekeit elsődlegesen szem előtt tartva alakítja.)

A lengyel lap szerint az még csak hagyján, hogy Orbán az orosz narratívának megfelelően riogat, és a nyugati szankciók kétélű fegyveréről beszélt a pénteki közszolgálati rádiós interjújában. Vagyis arról, hogy a Nyugatnak, illetve Európának is meg kell fizetnie majd az oroszok elleni szankciók árát. A problémát Szuldrzynski inkább abban látja, amit Orbán Viktor a lapunknak mondott csütörtökön.

Szuldrzynski szerint Orbán közelebb van Moszkvához, mint Varsóhoz

E nyilatkozatban a miniszterelnök arra jutott az RP szerint: Oroszországot az a tény provokálta, hogy a Nyugat nem akarta elismerni azt, hogy Moszkva csak akkor érzi biztonságban magát, ha semleges, neutrális államok veszik körül. A Rzeczpospolita főszerkesztő-helyettese szerint Orbán a lengyeleket találta meg „főbűnösként”, s szerinte a lengyelek provokálták ki Putyin támadását. A lap, hogy nézetét alátámassza, a miniszterelnök a Mandinernek adott interjújából idéz egy részt. Az idézett mondat a következő:

„A lengyelek a nyugati világ határát föl akarják tolni az orosz világ határáig. Ők akkor érzik magukat biztonságban, hogyha ez létrejön, és a NATO – beleértve Lengyelországot is – megfelelő erőt tud felvonultatni ennek a határvonalnak a nyugati oldalára. Ezért is támogatják vehemensen Ukrajna NATO-tagságát.”

Ha viszont olvasóink elolvassák a teljes interjút, láthatják, hogy a miniszterelnök egyáltalán nem tette felelőssé a lengyeleket az orosz agresszióért, sőt idézett mondataiban még csak nem is a háború okairól beszél (ezt egy másik válaszában teszi meg, ott sem a lengyeleket okolva a háborúért), hanem a lengyel és a magyar kormány Oroszországgal kapcsolatos politikájának taktikai különbségeit világítja meg. Orbán lapunknak úgy fogalmazott, hogy nem stratégiai, hanem csak taktikai különbség van a magyar és a lengyel álláspont között az oroszokat illetően. Orbán szerint ugyanis abban nem különbözünk a lengyelektől, hogy mindketten távol akarjuk tartani magunktól az oroszokat, viszont ennek mikéntjét eltérően ítéljük meg. A miniszterelnök mondatai egyébként így hangoztak:

„Távol akarjuk tartani az oroszokat magunktól, de jelentős taktikai különbség van közöttünk. A lengyelek a nyugati világ határát föl akarják tolni az orosz világ határáig. Ők akkor érzik magukat biztonságban, hogyha ez létrejön, és a NATO – beleértve Lengyelországot is – megfelelő erőt tud felvonultatni ennek a határvonalnak a nyugati oldalára. Ezért is támogatják vehemensen Ukrajna NATO-tagságát. A magyar taktikai gondolkodás lényege viszont az, hogy az oroszok és Magyarország között legyen egy kellően széles és mély terület. Ma ezt a területet Ukrajnának hívják. Ez a geopolitikai különbség akkor nem fontos, amikor Brüsszellel kell rezsiügyben kardozni vagy a genderkérdésben harcolni vagy éppen a migrációval szemben védekezni, most viszont megnőtt a jelentősége, hiszen háború van. A lényeg, hogy a lengyelek is tudják, hogy számíthatnak a magyarokra, mi pedig tudjuk, számíthatunk a lengyelekre” – nyilatkozta Orbán a Mandinernek, ez tehát a teljes kontextus.

Ezután arról panaszkodott Szuldrzynski, hogy Orbán szerint Magyarország „a nagy geopolitikai játékosok kereszttüzében” találta magát. A varsói lap szerint Orbán ezzel valójában azt mondta, hogy egyik oldallal sem azonosítja magát. Hiszen ha kereszttűzben áll, akkor egyikhez sem tartozik. És immár nem is érzi magát a Nyugat részének – teszi hozzá a publicista.

Tehát Orbán egyik mondatában elítéli az orosz agressziót, a másikban pedig Lengyelország kalandorságával magyarázza azt – vagyis hogy Varsó szerinte „vehemensen” kiszélesítené a NATO határait. Ezzel a magyar miniszterelnök „rozsdás késsel szúrja hátba” Lengyelországot – jegyzi meg Szuldrzynski, félreértelmezve a miniszterelnök mondatait. Mindezek után Szuldrzynski úgy véli, Orbán jelenleg közelebb van Moszkvához, mint Varsóhoz és 

Orbán a putyinizmus magyar változatát építi, és Európának ezen a részén a magyar kormányfő „az orosz befolyás kirendeltségévé”, képviselőjévé vált.

Nyitókép: YouTube

Neked Ajánljuk