Szélsőjobboldali szurkolói csoportok vonultak a Deák téri gyilkosság áldozatai miatt – Index.hu

Néhány száz ember gyűlt össze hat órakor az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai épülete előtt, hogy a Deák téri gyilkosság után tiltakozzon a bűnözés ellen. Múlt pénteken hajnali fél négy körül az V. kerületi Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett, és egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két másik férfit megszúrt. Aztán az egyik földön fekvő sértettet meg is rúgdosták. A két megszúrt fiatal férfi a helyszínen meghalt. Az elkövetőket letartóztatták.

A csütörtök kora esti gyülekezést nem engedélyezte a rendőrség, helyszíni tudósítónk szerint sokakat igazoltattak, valamint táblákat, molinókat, demonstrációs eszközöket foglaltak le. A hvg.hu azt írja több ember ellen feljelentést tett a rendőrség a szabálysértés miatt. A rendezvényt a Mi Hazánk Mozgalom szervezte, Toroczkai László, a párt elnöke, és Novák Előd tartott egy rövid sajtótájékoztatót, majd közösen átvonultak a Deák Ferenc térre, a gyilkosság helyszínére.

Közben a környéken egyre nagyobb számban jelentek meg a különböző szurkolói csoportok, tudósítónk látott Fradi, Újpest, Kispest és Vasas drukkereket is.

A vonulás közben többször is skandáltak, például a videóban is hallható részletet:

Az ultrák és a Mi Hazánk tüntetése: Igenis van cigánybűnözés!

a Deák téren már legalább kétezer ember lehetett.

Alapvetően békés maradt az esemény, sokan virággal, mécsessel érkeztek. A csöndet néha üvöltözés szakította meg, a tömeg a “Ria-Ria-Hungária” és az “Igen is van cigánybűnözés” rigmusokat skandálta.

Bár nem engedélyezték a rendezvényt, A rendőrség lezárta a forgalom elől a teret. 

Nyolc óra felé már alig pár száz ember maradt a Deák téren.

Bár a koronavírus-járvány miatt a rendőrség előzetesen betiltotta  a “kegyeleti megemlékezésnek” nevezett gyülekezést, a Mi Hazánk Mozgalom mégis megtartotta azt. 

A párt szerint ugyanis egy ilyen, ahogy a mi hazánk nevezi, “kegyeleti megemlékezés” nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá, tehát a rendőrségnek tolerálnia kell azt.

Az Országos Roma Önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményben reagált napközben a megmozdulásra. Ebben azt írták, „a Deák téri kettős emberölés kapcsán, szélsőséges nézeteket valló radikális politikai erők, újabb- és újabb támadást intéznek Magyarország minden cigány származású polgára ellen.” Hozzátették, nem tudják, kiknek az érdekeit képviselik ezek az emberek, kik támogatják őket, de

a közelmúlt történéseiből következtetni tudunk, hogy egyre jobban erősödik az ellenséges hangulatkeltés az ártatlan roma emberek és a romák többségével szemben.

A Mi Hazánk politikusa, Apáti István korábban arról beszélt, hogy a megemlékezést azért szervezik az ORÖ székháza elé, mert szerinte a Deák téri gyilkosság elkövetői roma származásúak.

Neked Ajánljuk