Semjén a Völner-botrányról: Nincs kettős mérce, Polt Péter teszi a dolgát – hvg.hu

Tudatos kríziskommunikációnak tűnnek az első nyilatkozatok, amelyek a vesztegetési gyanúba keveredett Völner Pál igazságügyi államtitkár botrányát kísérik. Mintha a kormányzat már készült volna a helyzetre, még ha meg is próbálta minél tovább titokban tartani.

Jól érzékelhető, hogy a Völner-botrányra reagáló első kormányzati nyilatkozatok is már a tervezettség, a “veszteségminimalizálás” és a tudatos kríziskommunikáció hatását keltik, miközben a korrupciógyanúba került és lemondott miniszterhelyettes ügyét máris igyekeznek politikai ellenfeleik ellen fordítani.

Jó példa erre Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, aki a Párbeszéd politikusának, Tordai Bencének készséggel nyilatkozott egy bizottsági ülés után a Völner-botrányról, alig pár órával azután, hogy az igazságügyi tárca államtitkára közölte: bár bűncselekményt nem követett el, lemond posztjáról, miután a legfőbb ügyész a mentelmi joga felfüggesztését kérte, mivel alapos a gyanú, hogy

rendszeresen vesztegetési pénzt – alkalmanként 2-5 millió forintot – fogadhatott el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar már letartóztatásban lévő elnökétől.

Semjén Zsolt bár első mondatában felhívta a figyelmet az ártatlanság vélelmére, a következő mondata az volt, hogy “ez is azt bizonyítja, mint több fideszes képviselő esetében is, hogy

nincs kettős mérce, az ügyészség működik, Polt Péter teszi a dolgát, és ha valakivel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor mindegy, hogy kormánypárti, ellenzéki (…) a törvény betűje szerint mindenkivel szemben el kell járni”.

“Én egyébként Völner Pált egy nagyon rendes, kitűnő embernek ismertem meg, személyesen nehezen tudom elképzelni, hogy vele szemben ez megalapozott lenne (…) én bízom abban, hogy Völner Pál esetében is az ártatlanság kiderül” – tette hozzá Semjén Zsolt.

Az ellenzéki képviselő azon kérdésére, hogy Varga Judit miniszternek is le kellene-e mondania, Semjén azt mondta: “nekem magánvéleményem lehet, de a miniszter asszonyra tartozik, és minden döntést végső soron a kormánnyal kapcsolatban a miniszterelnök hoz meg, de ez az ügy még csak egy hipotézis.”

Varga Judit igazságügyi miniszter, a balján Völner Pál

©

Völner Pál főnöke, Varga Judit igazságügyi miniszter esetleges lemondását a hvg.hu is felvetette a tárcának küldött kérdései között, ám a minisztériumtól erre nem kaptunk választ. Helyettesének távozását az államtitkári posztról viszont helyes döntésként értékelték, és Semjén reakciójához hasonló megjegyzést tettek, amikor megállapították:

Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az ügyészség a kormánytól független, és mint közvádló, az állam büntető igényének kizárólagos érvényesítője.

A gyors és megfontolt reakciók arra utalnak, hogy a kormányzat készülhetett a Völner-botrányra. Arról a hvg.hu is írt, a kormánypártok mindent megpróbáltak megtenni annak érdekében, hogy a kínos ügy részletei minél tovább titokban maradjanak, lehetőleg egészen a választásokig.

Pedig már a nyáron is figyelhették a Völner-ügy gyanúsítottjait a hatóságok, de az ügyben egészen addig teljes és szigorú hírzárlat volt, amíg a múlt héten el nem kezdtek szivárogni az információk az igazságügyi államtitkár érintettségéről. A kormánysajtó vezető lapjai is vagy egyáltalán nem, vagy csupán pár soros hírben, az ügy részleteiről hallgatva számoltak be Völner lemondásáról:

A kormányközeli beszélő fejek, véleményformálók is megkezdték a kormányzat céljainak legmegfelelőbb módon kommentálni a történteket. A Völner-botrányon felháborodó momentumos Cseh Katalin Facebook-posztja alatt például a kormányközeli elemző, Deák Dániel azzal vágott vissza kommentben:

Völner Pál azonnal lemondott, hogy megvádolták, miközben tagadja a vádakat. Csak a jobboldalon van következmény, a Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldalon azonban semminek sincsen.”

Neked Ajánljuk