Rossz cím miatt gurult el a verekedők mellett a rendőr – Index

nyg

2019.07.23. 15:30 Módosítva: 2019.07.23. 15:43

Tíz percen belül elfogták azt a támadót, aki egy földön fekvő embert rugdalt meg hétfőn Erzsébetvárosban. Az Indexhez eljutott felvételen azonban a támadáson túl egy szokatlan jelenet látszik: két rúgás között elgurul egy rendőrautó a helyszíntől pár méterre, ám továbbhalad, pedig, mint kiderült, minden bizonnyal pont emiatt a támadás miatt érkeztek a közelbe.

Garay Hernád utcai verekedés

Olyan sarok azonban nincs, mint ahova a rendőröket hívták, mivel a két utca párhuzamos. 

A hét perc alatt kiérkezett rendőrök ezt tudták, ezért járőröztek tovább, keresve a lehetséges helyszínt – mondta a BRFK szóvivője. Csécsy Soma hozzátette: “Annak kivizsgálása folyamatban van, hogy a felvételen látható rendőrjárőr a cselekményt miért nem észlelte.” 

A rendőrök azonban így sem mentek ki hiába, tíz perccel később elfogták a támadót. 

A sértett kedden személyesen feljelentést tett a bántalmazás miatt. Elmondása szerint, „az elkövető őt egy nappal korábban a Garay utcai lakásában szintén bántalmazta és egy karddal több helyen is megvágta a kezét” – közölte a szóvivő.

Az jelenleg is őrizetben lévő támadó ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás. A térfigyelő kamerák felvételeinek beszerzése folyamatban van.

15%

3900 Ft

3315 Ft

15%

4999 Ft

4250 Ft

Neked Ajánljuk