Puzsér Róbert: Gyurcsány Ferenc készülődik, világvége-jóslatokat mellékel hozzá – Mandiner

Mint akit Orbán Viktor kifejezetten ezért fizet – és valóban ezért fizeti, méghozzá busásan a magyarok által befizetett adóból.

„Gyurcsány Ferenc egyetlen alkalmat sem szalasztana el, hogy jelezze: készül vissza a hatalomba. Mint akit Orbán Viktor kifejezetten ezért fizet – és valóban ezért fizeti, méghozzá busásan a magyarok által befizetett adóból. Gyurcsány Ferenc pedig megszolgálja a fizetségét, amikor lépten-nyomon kifejezésre juttatja, hogy kövekből épít rendszert a rendszer ellen. Tiszteletre méltó erőfeszítés ez a nagy építőmestertől, de a saját érdekében igazán mellőzhetné a naponta előadott kényszeres beszámolást a lázas készülődéséről, mert ezzel csak nevetségessé teszi magát.

Köztudott, hogy Orbán Viktor örömére a DK a legnagyobb ellenzéki párt, de ez tartalmilag mindössze annyit jelent, hogy nagyjából annyi országgyűlési képviselőt delegál, mint a Párbeszéd meg az LMP együttvéve – a politikai matematika nyelvén szólva nulla plusz nulla Gyurcsánnyal egyenlő. Ennél persze jobban állnak a közvéleménykutatások szerint, már ha ezekben még hisz valaki, de ha igaz, hogy a DK társadalmi támogatottsága valahol tíz és tizenöt százalék között mozog, az is bőven elmarad Torgyán József politikai teljesítményétől, és legfeljebb fele a 2010 és 2014 közt Mesterházy Attila által vezetett MSZP kevéssé legendás vonzerejének. Gyurcsány Ferenc lármás készülődése azért is komolytalan, mert a DK szakértőgárdája olyan nyugdíjasokká vénült értelmiségiekből áll, akik már 2010 előtt sem értették a világot.

A DK egyetlen téren versenyképes a Fidesszel: a kommentmezőkben tanyázó trolljai számának és hisztériakeltő viszketegségének vonatkozásában – de ezt a teljesítményt is beárazza az a tény, hogy a DK-nak egy ezerfős rendezvény lebonyolítása se volna könnyű feladat, mert a szépkorú fotelhuligánjaik annyira már nem akarják Orbán vesztét, hogy emiatt az esti Fókuszról lemaradjanak.

Nem kell elemzőzseninek lenni annak megállapításához, hogy Gyurcsány Ferenc mára megmaradt erejének nem a kormányzásra, hanem Apró Piroska néni születésnapi partijára való készülődés felel meg.

A készületre vonatkozó riogatás ugyanakkor szorongató, Gyurcsány Ferenc ugyanis világvége-jóslatokat mellékel hozzá. „Rendetlenség lett. Nincs benzin. Nincs tanár. Nincs orvos és nővér. Nincs pénz. Ha nincs rend, akkor nincs biztonság. Ha nincs biztonság, akkor nincs otthon. Ha nincs otthon, akkor veszélyben a haza. Megszűnt a rend. Ti tettétek. Mi meg készülünk.

Önmagában is ijesztő, ha egy politikus a drámázás kedvéért ennyire elszakad a valóságtól. Nem kell rosszindulat vagy pszichológiadiploma, hogy az egyszeri állampolgár érzékelje, mennyire lázasan óhajtja Gyurcsány Ferenc a gazdasági-társadalmi katasztrófát, hisz az őt az ebül szerzett milliárdjainak birtokában legfeljebb annyira érinti majd, hogy hatalomra jut. A harmadik köztársaságot megbuktató gazemberbe nem szorult több együttérzés a magyar társadalom iránt, mint Mészáros Lőrincbe.

Felelős, európai politikus nem a magyarságra leselkedő gazdasági és társadalmi katasztrófát várná, mint a messiást, hanem azért küzdene, hogy a honfitársai elkerüljék azt – feltéve, hogy az illető nem szociopata. Ha Gyurcsány Ferenc legalább alattomosan kussolna, ha kivárná a neki kedvező pillanatot, még ki lehetne nézni belőle némi felelősségérzetet – csakhogy ő nem bír magával, és a szektája is azt akarja látni, hogy a jóslata igaznak bizonyul: négy általa okozott fideszes kétharmad után olyan jó lenne, ha végre fel bírna mutatni valami hatalomra jogosító választási eredményt. Ha meg ez pár millió magyar földönfutóvá válásába kerül, az igazán nem nagy ár.

Hisztériakeltésével Gyurcsány Ferenc megteremti azt a kényelmes helyzetet Orbán Viktornak, hogy akármilyen mértékben bukjon is meg a politikája, azt azért elmondhassa: Magyarország jobb állapotban van annál, mint amit az ellenzék jósolt és látni akart.

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor öttalálatos lottószelvénye: egy országot és tizenkét év teljhatalmat köszönhet neki.

Aligha kétséges, hogy ezért van szabadlábon a költségvetés meghamisítása, a közvélemény dezinformálásával manipulált választási győzelme meg a véres rendőrattak elrendelése után. Ezúttal is hasznos szolgálatot tesz a gazdájának, ha ugyanis az ellenzék legerősebb alakja azt állítja, hogy nincs benzin, holott épphogy van benzin, méghozzá hatósági áron, akkor azt hogyan higgye el a választó, hogy nincs orvos, nincs tanár és nincs pénz, miközben Orbán Viktor épp a Vodafone megvásárlásával kedveskedik az övéinek.

Gyurcsány Ferenc fogott ember. Belőle bármit ki lehet nézni, de azt, ahogy országot vezet, már megtapasztalták a magyarok: gazdasági összeomlás, szociális katasztrófa, elszabadított rendőri erőszak, szétvert jogállam, szétvert közbizalom, szétvert baloldal, fülkeforradalom, Orbán-korszak – ezt művelte Gyurcsány Ferenc, és nem bánt meg semmit, hanem büszke arra, amit a köztársasággal tett.

Gyurcsány Ferenc ma is az ellenzék legfőbb intrikusa, a változás kilátástalanságának testet öltött forrása, Orbán Viktor uralmának támasza és biztosítéka – legbizalmasabb politikai szövetségese az agresszív proli Jakab Péter, egy DK-képviselő kölcsönadásával pedig Ungár Péternek biztosít frakciót. Schmidt Mária NER-oligarchina ellenzéki politikust alakító fiacskájáról talán még Vágó István sem gondolja komolyan, hogy Gyurcsány Ferenc majd vele fogja elszámoltatni meg lebontani az Orbán-rendszert, amelynek épp az ő családi cége az egyik koronaékszere.

A széles gesztusokkal előadott készülődésre egyféle választ adhat az, aki az Orbán-rendszer leváltásában érdekelt: politikai karanténba zárja azt a Gyurcsány Ferencet, akit Orbán Viktor már rég börtönbe zárt volna, ha az Országház üléstermében nem érne többet neki. Karanténba való továbbá Jakab Péter és Ungár Péter, mert funkcionális értelemben Gyurcsányok – nem pusztán hozzá foghatóan jellemtelenek, de az ő politikájának az engedelmes eszközei. Nincs közös út velük: Orbán Viktor hatalmának garanciái.”

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Neked Ajánljuk