Palkovics László kiemelt beruházássá tenné a Fudan Egyetem építését – Portfolio

Az atv-nek nyilatkozva Palkovics azt mondta, hogy kezdeményezi a Fudan kiemelt beruházássá nyilvánítását, de ez nem befolyásolja a népszavazást, helyi és fővárosi referendumot is lehet tartani a Fudanról.

A lap kitér arra, hogy ha a kínai egyetem megépítése kiemelt beruházás lesz, akkor Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, illetve Karácsony Gergely főpolgármester nem kezdeményezhetnek a Fudanról helyi illetve budapesti népszavazást, azaz érdemben nem tudják befolyásolni a kínai egyetem megépítését a Diákvárosban. 

Baranyi Krisztina cikk megjelenése után azt nyilatkozta az atv-nek: ez nem befolyásolja sem a helyi, sem a fővárosi népszavazás megtartását, hiszen olyan vagyonelemekről van szó a Fudan építése esetén a Diákvárosban, melyek a  Ferencvárosi Önkormányzat tulajdonában vannak. Baranyi Krisztina azt is hozzátette, hogy ha csak állami területen építik meg a Fudant, népszavazást akkor is tudnak kezdeményezni. Csak a veszélyhelyzet alatt nem lehet referendumot tartani – hangsúlyozta. 

De Palkovics Lászlónak már a területről, ahol a kínai egyetem megépül, sem kell tárgyalnia Baranyiékkal – egy tegnapi kormányhatározat ugyanis épp azt küszöböli ki, hogy a Fudan egyetem felépítéséhez a kormánynak egyezkednie kelljen: a kormányrendelet ugyanis arra hívja fel a Diákváros-Fudan projektért kormánybiztosként felelős Palkovics László innovációs minisztert, hogy úgy “határolja le” a Fudan Hungary Egyetem megvalósításához szükséges fejlesztési területet a Diákvárosban, hogy annak “a kialakítása állami vagyoni körön kívüli területek bevonását ne igényelje” – írják.

Neked Ajánljuk