Orbán Viktor tücsök, nem hangya: ha pénzt lát, azonnal elkölti a választások előtt – hvg.hu

„A mostani helyzetben nem lehet választási költségvetést csinálni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság konferenciáján, majd belengetett egy közel 600 milliárd forintos pénzszórást 2022. január-februárjára. Az országgyűlési választás áprilisban, legkésőbb májusban lesz.

A pénzosztás egy egyszeri személyijövedelemadó- (szja) visszatérítés formájában érkezne. Ahogy a 25 év alattiak szja-mentességének első bejelentése esetében, a miniszterelnök ezúttal sem közölt részleteket, ám amit tudni lehet:

  • A visszatérítésről akkor lehet szó, ha a GDP 2021-ben legalább 5,5 százalékkal nő,
  • A „gyermeket nevelő szülőknek” adná „vissza” az állam „azt az adót, amit befizettek a 2021-es év után”.
  • A felső határ az átlagjövedelem lenne, az ez alatti szja-t kapnák vissza a szülők.
  • „Ez egy 550-580 milliárd forintos összegbe kerülhet a költségvetésnek.”

A bejelentés után mindezt Orbán egy Facebook-posztban is megerősítette.

©

Ami az 5,5 százalékos GDP-növekedést illeti, abban várhatóan nem lesz hiba. A kormány a 2021-es költségvetést – valaha rég, 2020 tavaszán – 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel tervezte. A járvány és gazdasági hatásai miatt még mindig sok a bizonytalanság, de a jegybank már a márciusi Inflációs Jelentés előrejelzésében akár 6 százalékos növekedést várt, a meglepően izmos első negyedévi növekedés után az elemzők már sokkal inkább 6 százalék fölötti, sőt akár 7 százalékot meghaladó éves növekedést várnak.

A gazdasági felpattanás olyan erős, hogy a jegybank már szigorításra készül, a gazdaság hűtésére.

És figyelmeztette a kormányt a büdzsét ellenőrző Költségvetési Tanáccsal egyetemben, hogy 2022-ben vissza kellene fogni a kiadásokat (illetve elég lenne alacsonyabb hiány), mert a sok állami költés még jobban túlpörgetheti a gazdaságot. (Ami azért rossz, mert felborulnak az egyensúlyi viszonyok, például a kereslet és az azt kielégíteni képes kapacitások közt, ezáltal egyes termékekből és szolgáltatásokból hiány lép fel, nőnek az árak.)

Még nem tudni, pontosan kinek jár majd

A következő kérdés, hogy mégis kiket érinthet az intézkedés? Orbán szavai, a családi adókedvezmény, illetve a 25 év alattiak adókedvezménye alapján minden családi adókedvezményre jogosult munkavállalót a fizetésének az átlagkeresettel megegyező részéig, de az afölötti részre már nem. A helyzet itt bonyolódik, a családi adókedvezményt ugyanis érvényesíthetik a gyerek szülei megosztva vagy akár csak az egyikük – a miniszterelnök szavaiból nem derül ki, hogy a visszatérítés a családi kedvezményhez kötődik majd, vagy pedig minden jogosult visszakapja a befizetett szja-ját attól függetlenül, hogy érvényesít-e családi adókedvezményt és mennyit.

És akkor nem beszéltünk például a friss házasok kedvezményéről, amivel megint csak csökkenthető a befizetett szja. Márpedig a kormány a befizetett szja-t akarja visszaadni. Az szja-bevallás a régi ígérettel szemben enyhén szólva nem söralátét méretű, viszont legalább az adóhatóság (a NAV) készíti el.

Apropó adóbevallás: az sem világos, hogyan akarja a kormány még az országgyűlési választás előtt január-februárban visszaadni a 2021-ben befizetett szja-t: a bevallási határidő ugyanis csak május vége. Ha még a bevallások előtt, a befizetett előlegek és munkáltatói adatok alapján pénzeket fizet vissza az állam, akkor előállhat olyan helyzet, hogy valaki több szja-visszatérítést kap, mint amennyi járna neki.

©

Több százezer forintokról van szó

Az sem világos, mennyi lesz az átlagkereset, vagyis az összeg, ami alatt jár az szja-visszatérítés. 2021 márciusában a bruttó átlagkereset 435 ezer forint volt, ebből alapesetben csak a családi adókedvezményt figyelembe véve az alábbi szja-fizetési kötelezettségek keletkeznek éves szinten, ha a kedvezményt egy szülő veszi igénybe:

  • 1 gyerekkel: 12-szer 55 250 forint, 663 ezer forint,
  • 2 gyerekkel: 12-szer 25 250 forint, 303 ezer forint,
  • 3 gyerekkel: 0 forint (a családi adókedvezmény miatt már nincs szja-fizetési kötelezettség).

A fentieket figyelembe véve az intézkedés praktikusan az egy- és kétgyerekes szülőket érinti. Ők maximum 663, illetve 303 ezer forint egyszeri visszatérítésre számíthatnak.

Ami az érintettek számát illeti, a KSH legfrissebb, a háztartások jövedelmi helyzetét vizsgáló felmérése szerint az országban összesen 730 ezer kétfelnőttes, egy- és kétgyerekes háztartás volt (nem személy, hanem a gyerekeket is magában foglaló háztartás). Plusz 143 ezer egyfelnőttes, gyerekes háztartás.

Pénzügyminisztériumi nyilatkozatok szerint a családi adókedvezményt igénybe vevők száma egymillió körül lehet, de ebben a kettőnél több gyerekesek is benne vannak.

Mindenesetre az Orbán által bemondott félezer milliárdos összköltség nagyságrendileg helyesnek tűnik – szem előtt tartva, hogy a részleteket (még) nem jelentették be.

©

A gazdaság felpörög, tere nyílik az osztogatásnak

Ami ezt a félezer milliárd forintot illeti, nagy kérdés, hogy a kormány mégis honnan akarja előteremteni. Azért nem csekély összegről van szó: a 2022-es büdzsét 5,9 százalékos hiánnyal tervezték, ez 56,4 ezer milliárd forintos GDP mellett számszerűen 3,3 ezer milliárd forintos hiányt jelent. Ha a kormány ezt megtolja még 500 milliárd forinttal, akkor a hiány máris 6,8 százalékra ugrana.

Legalábbis a GDP-t számszerűen változatlannak véve. De nem lesz az, hiszen a GDP már idén jóval nagyobbat fog nőni a kormány által vártnál.

A kormány persze nem a GDP-t költi, hanem az állam bevételeit, elsősorban adóbevételeit. De az adóbevételek kicsit leegyszerűsítve a gazdaság teljesítménye után keletkeznek, a cégek nyereségéből (társasági adó), a dolgozók fizetéséből (szja), a megvásárolt termékek és szolgáltatások után (forgalmi adó, áfa) és a sor hosszan folytatható. Ha a gazdaság jobban teljesít, akkor az államnak automatikusan több bevétele keletkezik (az adókulcsok változatlanságát feltételezve).

2021-ben a kormány fennhatósága alatt álló központi költségvetés 14,6 ezer milliárd forint bevételt vár – ennek várható tényleges teljesülését a 2022-es költségvetésben máris megemelték 16,8 ezer milliárdra. A 2022-es előirányzat 17 ezer milliárd forint. Mindez az immár rendkívül pesszimistának számító, 4,3 százalékos 2021-es és 5,2 százalékos 2022-es GDP-növekedés mellett. Jövedelemadóból a költségvetés idén 2,7 ezer milliárdot vár, jövőre 2,87 ezer milliárdot.

500 milliárd forint ezekhez képest sem elhanyagolható tétel, de mivel a gazdaság és az adóbevételek a vártánál jobban teljesítenek majd, a büdzsében könnyedén keletkezhet ekkora mozgástér.

A bevételi oldalon nem egészen 3 százalékos növekedésnek kell keletkeznie, hogy előálljon a büdzsében félezer milliárd forintos mozgástér.

Ráadásul a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumban immár hosszú évek óta módszeresen alultervezik a költségvetéseket, így maradt például az elmúlt években mindig tér egy kis év végi pénzszórásra.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy

a pénz egy része vissza fog folyni a költségvetésbe: hiszen minden Magyarországon megvett termék és szolgáltatás után áfát kell fizetni.

Nyilván akad majd olyan család, aki külföldi nyaralást finanszíroz a kiszórt pénzből, vagy állampapírt vesz, de a többség vélhetően parizerre, okostelefonra, új fűnyíróra stb. fordítja majd legalább a pénz nagy részét. Más szóval az szja-visszatérítés a háztartások fogyasztását fogja pörgetni, azon keresztül pedig a fogyasztáshoz kapcsolt adókból származó bevételeket. Amik amúgy is a gerincét alkotják a Fidesz által felépített adórendszernek.

Varga Mihály
©

Nem szempont, ki és mennyire szorul rá

500 milliárd ahhoz képest sem kis tétel, hogy Orbán Viktor az szja-visszatérítéssel egyszerre azt is mondta, hogy a rendkívül magas, 5,9 százalékos 2022-es hiánycélt nem lehet levinni 3 százalékra, mert az állami kiadások visszafogása túl nagy sokkot okozna a gazdaságnak. Nos, a GDP számszerű összegét változatlannak véve a hiánycél ilyen drasztikus lecsökkentése 1,7 ezer milliárd forintos megszorítást jelentene. Orbán szerint erre nincs lehetőség – arról nem beszélt, nem lenne-e értelme ezt az 500-600 milliárdot azért mégis a hiány csökkentésére fordítani, ha már ezek szerint ennyi pénz mégiscsak akad.

A kiadáscsökkentéssel az államadósság is a tervezettnél gyorsabban csökkenhetne. Igaz, legalábbis elméleti esély van rá, hogy a közel 80 százalékos államadóssággal már egy másik kormánynak kell megküzdenie.

A miniszterelnök arról sem beszélt, milyen szociális szempontok indokolják, hogy a kormány úgy tervez szétszórni félezer milliárd forintot, hogy a gyerekességen kívül semmilyen egyéb szempontot nem vesz figyelembe. Nem veszi figyelembe, ha mondjuk valaki havi több millió forintot keres: ő ugyanúgy megkapja a fizetése átlagkeresettel megegyező részéig a visszatérítést, mint aki az átlagkeresetet keresi. Nem beszélve azokról, akik az átlag alatt keresnek, akik nem fogják tudni igénybe venni a visszatérítés maximumát. Márpedig nagyon sokan keresnek az átlagkereset alatt, ami azt illeti, a közepes (medián) kereset úgy 80 ezer forinttal elmarad az átlagostól, mivel utóbbit felhúzzák a nagyon jól keresők.

A jövedelemadózáshoz és a gyerekességhez kapcsolt pénzosztás azt sem veszi figyelembe, hogy amúgy valakinek milyen az anyagi és vagyoni helyzete, mennyire viselte meg a járvány és a válság, szüksége van-e egyáltalán támogatásra – és nincs-e más, akinek szüksége lenne, de nem kap. Vagy nem annyit.

Neked Ajánljuk