Orbán Viktor: Négymillió oltott felett nyitnak a színházak, szállodák, mozik, konditermek a védettek előtt – Origo

Túlléptük a három és fél millió beoltottat – mondta Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádióban. A miniszterelnök kijelentette: kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, a kijárási tilalom pedig 11 óráig kitolódik. Hamarosan négymillióra nőhet a beoltottak száma, akkor kinyithatnak a szállodák, a zárt kulturális helyszínek és az éttermek belső helyiségei. A szolgáltatások széles körét azok előtt nyitják majd meg, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A miniszterelnök a halálozási adatokról elmondta: Magyarországon nem tesznek különbséget abban, hogy valaki Coviddal vagy Covidban halt meg. 

A nyitást nem a WHO véleményétől tettük függővé, hanem egy saját terv szerint haladunk – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, és hozzátette, elértük a három és fél millió beoltottat, így kinyithatnak a teraszok. A kijárási tilalom 11 órára tolódik, és fél 10-ig lehetnek majd nyitva a kerthelyiségek. A kormányfő a WHO európai vezetőjének minapi látogatása kapcsán kiemelte: a WHO szerint Magyarország példaértékűen haladt előre a járványkezelésben.

Én már azon gondolkodom, hogy jövő hét közepén meglesz a négymillió beoltott – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint jövő hét szerda, csütörtök magasságában elérhetjük az újraindítás következő lépéséhez szükséges számot.

Orbán Viktor újabb újraindítási lépéseket jelentett beForrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ezek a szolgáltatások nyithatnak ki

Szavai szerint négymillió beoltottnál a következő szolgáltatásokat lehet majd elérni: látogathatók lesznek a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkuszok, a mozik, az edző- és fitnesztermek, az uszodák, a közfürdők, a jégpályák, az állatkertek, a vadasparkok, a kalandparkok, a játszóházak, a múzeumok és a könyvtárak. Ezenkívül kinyithatnak a szállodák is, és kinyitnak az éttermek belső helyiségei.

A szolgáltatások széles körét azok előtt nyitják meg, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
Maruzsa Zoltán államtitkár elmondta, az iskolák és óvodák nyitása a vártnál kedvezőbben alakult, hiszen ez a szülőknek is nehéz volt, de jóval több mint 50 százalék visszaengedte gyerekeit az oktatási intézményekbe, és ez a szám emelkedik – közölte a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, mindig van vita a vakcinák hatékonyságáról, de a péntek reggeli Operatív Törzs-ülésen is világossá tették, hogy már az egy oltást kapott személyek visszabetegedése is egy százalék alatt van.

Orbán Viktor: Maradjunk az oltás pártján

A veszélyhelyzet meghosszabbítását illetően a miniszterelnök elmondta, a négymillió beoltott csak a fele a társadalomnak, de még mindig sokan nincsenek beoltva. Mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon, az új internetes felületen már időpontot is lehet kérni, hogy gördülékenyebb legyen az oltás folyamata. Fontos, hogy az oltás pártján maradjunk, az oltásellenesek hangját túlkiabálva  – hangsúlyozta a baloldal magatartására reagálva a kormányfő. Mint mondta, a nyílt oltásellenesség után most a vakcinák hatékonyságát támadják, de az oltásellenességnek ezt a formáját is vissza kell utasítani.

Folytatódik az oltási program isForrás: MTI/Rosta Tibor

A miniszterelnök azt is elmondta, meg tudjuk duplázni az érkező vakcinamennyiség által a beoltottak számát, így később a világ bármely pontjáról jöhet az, aki magyar, hiszen vakcina lesz számukra.

A 16 és 18 év közöttiek olthatóságáról nagy vita van, a járványügyi hatóság álláspontja az, hogy Pfizerrel beolthatóak, ezért a miniszterelnök azt az utasítást adta, hogy különítsenek el részükre megfelelő mennyiségű Pfizer-vakcinát.

A 12-16 év közöttieket még nem merjük oltani, de a védettségi kártyával rendelkező szülők magukkal vihetik kiskorú gyermekeiket a különböző programokra – tájékoztatott a kormányfő.

Meg kell őrizni a cselekvőképességet 

A miniszterelnök szerint egyre kevesebb korlátozás lesz a mindennapi életben, de a kormánynak a cselekvőképességhez szükséges lehetőségeit továbbra is biztosítani kell, ezért indokolt a veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbítása.

Orbán Viktor egyúttal több tiszteletet kért az ellenzéki pártoktól a halálozási statisztikák kommunikálása kapcsán. Nem politikai verseny tárgya a halottak száma. Épp elég baj, ha egyetlen ember is meghal. Nekem egyetlen magyar halála is fáj  – fogalmazott, hozzátéve, szerinte több méltósággal kellene kezelni az elhunytakkal kapcsolatos kijelentéseket.

Orbán Viktor: Nem politikai verseny tárgya a halottak számaForrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A halálozási statisztikák kapcsán kiemelte azt is: van az EU-nak egy mindenre kiterjedt adatszolgáltatási felülete, ahol közlik, hogy az utolsó békeévhez képest most mennyien halnak meg. – Ez valóságos szám, ami mutatja, hogy mennyi életet veszítettünk el. Ha így nézzük, akkor Magyarország tartható pozícióban van, inkább a jobban teljesítő országok között van – húzta alá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon nem tesznek különbséget abban, hogy valaki Coviddal vagy Covidban halt meg. Olyan eseteket is beírnak tehát a Covid-halálozási statisztikába, amikor a beteg egyéb más betegség miatt egyébként is elhunyt volna.

Magyarország kilóg 

A kormányfő rámutatott, hogy a nagy gyógyszergyárak érdeke is állhat egy-egy vakcina hatásosságának megkérdőjelezésében. Emellett Európában politikát is belekevertek a vakcinaügybe – magyarázta.

– Európában a politika felülírta az emberség szempontját. Ebből a szempontból Magyarország kilóg. Számunkra csak ember van, meg emberélet. Engem nem érdekel, hogy a macska fehér vagy fekete. Az a lényeg, hogy fogja meg az egeret. Ebből nem szabad politikát csinálni

– szögezte le Orbán Viktor.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a jövőben is egy-egy rendelettel kell módosítani a költségvetést, mivel gyorsan változnak a dolgok. A 2021-es módosított és a 2022-es költségvetés is a gazdaság újraindításáról szól. Megindítottunk hatalmas lakásfelújítási programot, több százmilliárd forint jutott a vállalkozásoknak, sok minden megindult.

Orbán Viktor: Most előre kell nézniForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor: Most előre kell nézni

Orbán Viktor elmondta, hogy a pénteki brüsszeli megbeszéléseken nincs miről tárgyalni, mivel a pénzügyi kérdések rendezve vannak. Az Unió jövőjét érintő kérdések ennél sokkal fontosabbak – tette hozzá.
Szeretném látni, hogyan készül fel az Unió egy hasonló járványhelyzetre, és hogyan alakul az új amerikai adminisztrációval való kapcsolat, és nem szorul-e be az Unió Kína és az USA közé.

A vezetésnek is megvan a maga szabályrendszere – tette hozzá. Most előre kell nézni.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az emberek nem elnyomó szervezetet látnak a rendőrségben, hanem a rend őrét. Ha nincs egy világos rend, akkor nincs szabadság – tette hozzá. A rendőrség helye az emberek fejében a tiszteletre méltó foglalkozások között van, a válság idején sok időt töltöttem velük. Egyszerre kellett a migránsokkal szemben védekezniük, valamint szigorúbb határrendészeti intézkedéseket tenniük a járvány miatt. A közrend nem bomlott fel a mostani járványhelyzetben sem – mondta Orbán Viktor. Az orvosok és az ápolók mellett a rendőröket is meg kell említeni.

Neked Ajánljuk