Orbán Viktor megérkezett Brüsszelbe, kétnapos csúcstalálkozót tartanak az unió vezetői – Index.hu

Csütörtök délelőtt érkezett meg Brüsszelbe Orbán Viktor miniszterelnök, ahol az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozóján vesz majd részt.

Az előzetes várakozások szerint a tagállami vezetők a közös európai gázszerződésről, illetve több más energiapolitikai kérdésről is tárgyalhatnak. Emellett az Oroszország ellen meghozott szankciókról, az LNG-szállításról, az ársapkáról, a migrációról, valamint a háborús beszállításról is szó lesz.

Több javaslatot is tett az Európai Bizottság

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, az Európai Bizottság kedden újabb sürgősségi intézkedésekre tett javaslatot a magas energiaárak kezelésére, de a gázárak azonnali korlátozásától elzárkózott, mivel az uniós országok továbbra is megosztottak az elképzelést illetően.

A javaslatok, amelyeket az Európai Unió tagállamainak jóvá kell hagyniuk, a közösség legújabb erőfeszítései az energiaárak megugrása és az üzemanyag-ellátási válság kezelésére, amely Európát azután sújtotta, hogy Oroszország az ukrajnai invázió óta leállította a gázszállítást.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik Brüsszelbe 2022. október 20-án.  Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher)

Neked Ajánljuk