Orbán Viktor: December utolsó napjaiban érkeznek az első vakcinák Magyarországra – hvg.hu

Napirend előtt szólalt fel a Parlamentben Orbán Viktor, aki a múlt heti brüsszeli alkura és ennek apropóján Európa helyzetére is reagált. Azt mondta, a német elnökség által javasolt helyreállítási alaptól (amit Orbán többször mentőcsomagként emlegetett) azt várta mindenki, hogy azzal majd tudja kezelni az Európai Unió az Egyesült Királyság elvesztését.

„A német javaslat az volt, hogy közösen vegyünk fel egy hitelt, és ebből hozzunk létre helyreállítási alapot. Ennek minden fillérje hitel, amit vissza kell fizetni, és aki nem tud fizetni, ahelyett a többieknek kell helyt állni” – mondta, hozzátéve, hogy a magyarok szerinte ettől egyáltalán nem voltak boldogok.

Orbán szerint a helyreállítási alapot politikai feltételekhez akarták kötni, és „a múlt hétvégén győzött a józan ész, megvédtük Magyarország szuverenitását és a magyarok pénzért” – mondta Orbán, majd köszönetet mondott Lengyelországnak a bajtársiasságért, amire a parlament kormánypárti része tapsolni kezdett.

(Orbán itt a jogállamisági feltételek érvényesítéséről beszélt, ami miatt a magyar és lengyel kormány vétózni akart. Noha Orbán szerint sikert értek el, a hvg360-nak adott interjúban Hegedűs Dániel politológus azt mondta, ez nem igaz, ráadásul pont olyan klímát teremtettek, amit el akartak kerülni. A vétó lebegtetése szerinte taktikai hiba volt, és el kell felejteni Orbán tévedhetetlenségének mítoszát.)

©

Orbán szerint miközben az ország megkapja a neki járó pénzt, sikerült megakadályozni a bevándorlók beáramlását és azt is, hogy bármelyik országot meg lehessen büntetni azért, mert nem engednek be migránst.

„A megállapodás biztató eredményt jelent Európa jövője szempontjából, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió csak nemzetek közösségeként tud sikeres lenni. A vitat tétje az volt, ki irányítja Európát a jövőben: a tagállamok által megválasztott kormányok, vagy sikerül Soros Györgynek Európára erőltetnie a saját hatalmi rendszerét, amit nagyon jól ismerünk itt Magyarországon” – mondta, majd felsorolta, a többi között európai képviselők, NGO-k, nemzetközi szervezetek vannak Soros mellett.

Orbán szerint az utolsó pillanatban ébredtek fel a kormányok, Európa megőrizte egységét, és győzött.

A miniszterelnök újra elővette a migránskártyát, 34 millió elvileg betelepíteni kívánt migránsról beszélt, akiknek az EU szavazati jogot is adna, majd egy gender-akciótervet is megemlített. „A gender helyett a hagyományos családmodellt kell megerősíteni” – hangsúlyozta.

A koronavírus elleni oltóanyagok érkezésének első körét december utolsó napjaira ígérte, és elmondta, politikai harc helyett a magyar érdekeket helyezik előtérbe az oltóanyag beszerzésekor, addig viszont mindenkitől kitartást kért. (Az operatív törzs napi tájékoztatóján kiderült, a BioNTech/Pfizer vakcinája kerülhet elsőként Magyarországra, tömeges mennyiség viszont csak jövőre várható.)

Jönnek az ellenzéki reagálások

Elsőként az MSZP-s Tóth Bertalan reagált Orbán Viktor napirend előtti felszólalására. Azt mondta, „szégyenkeznünk kell önök miatt, mert ami az elmúlt hetekben történt, az azt jelenti, hogy Európában rólunk beszélnek, és nem pozitív megközelítéssel.”

Felhozta Deutsch Tamás gestapózását (ami miatt a Néppárt több képviselője ki akarja zárni Deutsch Tamást), Demeter Szilárd nácizását, Szájer József brüsszeli “buliját”, illetve a vétót is. „Önök zsarolták az európai polgárokat, de az látható, hogy ennek olyan nagy eredménye nem lett az ön szempontjából. Európa szempontjából igen, hiszen az alap, amit igénybe lehet venni, magyar polgároknak is reményt tud nyújtani” – mondta, majd felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem csak hitel, ugyanis egy része vissza nem térítendő pénz. Végül azt kérte Orbántól, ne Brüsszel, hanem a vírus ellen harcoljon.

A párbeszédes Szabó Tímea arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogállamisági mechanizmus semmit nem puhult, majd Orbán genderkritikájára tért rá, ami szerint ez a posztkereszténységet terjeszti: „A posztkereszténységet úgy érti, hogy az ereszcsatornán meztelenül droggal mászkálás utáni idő, vagy valami másra gondolt?” – kérdezte, utalva megint csak Szájer József balhéjára, majd elmondta, az Orbán által problémásnak tartott genderjavaslat mindössze arról szól, hogy a nők ugyanannyit kell, hogy keressenek, mint a férfiak.

Az LMP-s Keresztes László Lóránt szerint az elmúlt napok botrányos esetei megmutatták a Fidesz valódi arcát, de ő inkább nem ezeket hozná fel: „Mi azt gondoljuk, hogy a vétó az uniós politikában lehet legitim eszköz, ha a magyarok érdekeit kell megvédeni. Ön a jogállamisági kritériumok miatt kockáztatta azokat a pénzeket, amire a magyar gazdaságnak szüksége van” – mondta, hozzátéve, hogy az európai vitákban szó sem volt migrációról, Orbán pedig inkább Sorossal harcol a kínai térnyerés vagy a német multik helyett.

Ezek után Gyurcsány Ferenc DK elnök jött, aki arról beszélt, „ha ezen a színvonalon beszélünk a választóinkkal, akkor lenézzük őket. A kormány vagy nem érti, mi történik körülötte, vagy nem akar választ adni erre.” Szerinte a kormányzati politika vereséget szenvedett, és amerikai történelmi példán keresztül bemutatta, a közös hitelfelvétel milyen sokat hozhat.

„Azok győztek Európában ezzel, akik azt mondták, hogy közösebb világ lesz.” Gyurcsány többször megszakította beszédét a leeső mikrofonja miatt, amin a kormányzati képviselők nevettek.

A jobbikos Jakab Péter is Szájer balhéjára utalt, a politikus szerint ezért „csicskult be” Orbán a jogállamisági vitában, majd a járványhelyzetre rátérve megkérdezte, ha állig felfegyverkezve várjuk a második hullámot, hol vannak ezek a fegyverek.

A KDNP frakcióvezetője, Simicskó István sikernek tartotta Orbán eredményeit Európában, a Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máté pedig azt mondta, nincs még egy olyan kormány Európában, aminek ilyen ellenzéke lenne.

„El akarják venni a magyarok pénzét, maguk pedig szurkolnak, és cikkeket íratnak. Tombol a járvány, maguk pedig annak szurkolnak, minél károsabb hatásai legyenek. Ilyen emberek nincsenek is, mint maguk” – mondta, majd Tóth Bertalannak címezve elmondta, elfelejtett szégyenkezni a kokainozó, a cigicsempész és az áramlopó párttársa miatt, majd antiszemitizmussal vádolta meg az ellenzéket, amit szerinte a Jobbiktól vett át a többi párt.

„Mi vagyunk az egyetlen politikai közösség Magyarországon, amit külföldről nem lehet nyomás alá helyezni” – mondta Kocsis Máté.

“A gazdi csalódott”

Orbán viszonválaszában megköszönte a fontos kérdéseket, de a „gyermekdednek tűnő ki győzött, hogy győzött” kérdést lezárná. „Fontos, mit gondolnak, de fontosabb, mit gondol az önök gazdája. Soros György megszólalt, és úgy látom, a gazdi csalódott” – mondta.

Gyurcsány szavaira reagálva beszélt arról, attól tart, hogy nemcsak a hitel lesz közös, de idővel majd közösen kell törleszteni az államadósságot is. „Egy Európai Egyesült Államokba sodródás az ezeréves magyar történelmi tradíció feladását jelenti. A helyzet így áll, két jövőkép létezik: az egyik a baloldali, aminek a Jobbik és az LMP is a része, és fel akarja adni a magyar ezeréves történelmet” – mondta, majd a jobbikosokat kezdte szidni, amiért összefogtak a DK-val. „Mi, akik itt ülünk, azt szeretnénk, hogy a gyerekeink és az unokáink magyarok lennének, nem egy magyar népcsoport az Európai Unión belül” – mondta, hozzátéve, hogy ez a vita komoly, és folytatása is érdemes.

A miniszterelnök reagált a magas halálozási adatokra vonatkozó párbeszédes kritikára is. Szerinte ez nemcsak a jóízlést sérti, hanem az orvosok és ápolónők munkáját is. „Kinek hányják önök a szemére, hogy meghalnak emberek, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és elviszi őket a vírus? Nekem, de a vírus nem én vagyok. Nem a kormánypárt miatt halnak meg az emberek, hanem mert egy világjárvány van, és az a kérdés, ki hova áll, ki reménykedik-e abban, hogy romlanak a statisztikák.”

Ezek után arra a kritikára reagált, amely szerint túl közeli a kormány viszonya Kínához: „Volt egy megállapítás, hogy fel kéne lépni Kínával szemben. Azt kérdezném, miért is? Németország elsőszámú gazdaság partnere Kína. Leéltem az életemből 26 évet egy hidegháború körülményei közepette, és mindenkinek körülöttük kellett elrendeződni. Ez nem volt jó a világnak, se Európának, se Magyarországnak. Miért akarják újra feltalálni a hidegháborút? Az új korszak, ami előttünk áll, az az együttműködés korszaka. Külkereskedelemben és gazdaságpolitikában az ideológiai megközelítés téves” – mondta, majd lezárásképp kiemelte, jövő év elején mindenképp elkezdik visszaépíteni a tizenharmadik havi nyugdíjat.

Neked Ajánljuk