Orbán Viktor beszédet mondott, tüntettek a Várkert bazárnál – Index.hu

Orbán Viktor miniszterelnök a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson szólalt fel csütörtökön a Várkert Bazárban. A kormányfő beszédében kifejtette: vannak, akik szerint mindez nem is probléma, míg mások a migrációval oldanák azt meg. Utóbbi azonban az új munkásosztály betelepítésének globális tervét jelenti, és akik ezt látják megoldásnak, nem veszik figyelembe a demográfia kulturális vetületét, holott Európában ez a migráció legfontosabb dimenziója – fűzte hozzá az MTI tudósítása szerint. 

Identitáskérdés

„Itt, nálunk, a migráció identitáskérdés” – hangsúlyozta Orbán Viktor, kiemelve: Európában egy ország csak akkor működik, ha az ott élők a legfőbb kérdésekben nagyjából azonos értékeket vallanak. Ha ez nincs így, egy ország, egy nemzet menthetetlenül szétesik – jelentette ki a kormányfő. Leszögezte: Európában így a gazdasági megközelítésen alapuló utak járhatatlanok.

A beszéd előtt több tiltakozó is kivonult az esemény helyszínére. A 444.hu szerint a tüntetők a Nőkért Egyesület aktivistái, akik egy molinóval várták az oda érkező résztvevőket.

A mi pénzünkből? Nem!
A mi testünkről? Nem!
Nélkülünk? Nem!

− volt olvasható a demonstrálók kezében tartott molinón. 

Az egyesület egyébként saját oldalán ki is fejtette, miért tiltakoznak. Szerintük „a családbarát kormánynak az ultrakonzervatív szélsőségesekkel való lepaktálás helyett a családok tényleges védelmével, azon belül a családtagjaikat bántalmazók idejében történő megfékezésével kellene foglalkoznia”.

Ha az emberi jogok nem hatják meg a kormányt, abban az esetben felhívjuk a figyelmet, hogy a családon belüli erőszak következtében megölt nők már nem fognak szülni, és a családon belüli erőszak következtében megölt gyerekek már nem fognak felnőni és maguk is családot alapítani, gyerekeket vállalni

− fogalmaztak a közleményben.

Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter korábban elmondta, hogy a demográfiai csúcsot 2015 óta kétévente rendezik meg. Az esemény központjában az áll, hogy a demográfiai problémákat a bevándorlás helyett a családok támogatásával kell megoldani − mondta a miniszter.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson a Várkert Bazárban 2021. szeptember 23-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Neked Ajánljuk