Orbán Viktor bejelentette: változás jön a rezsicsökkentésnél – Privátbankár.hu

Öt hete járt utoljára a Kossuth Rádió reggeli műsorában Orbán Viktor miniszterelnök, Nagy Katalin most először arról kérdezte, hogyan tervezték a jövő évi költségvetést. Orbán Viktor elmondta: 3 napos kormányzati megbeszélést tartottak Sopron-Bánfalván, ahol a 2023-as év kilátásairól beszéltek. A háború elhúzódik, bizonytalan és szorongásokkal teli év lesz a 2023-as, a világot a háború és a gazdasági következményei gyötrik majd. Mi ki fogunk belőle maradni, de a következményei alól nem húzhatjuk ki magunkat – az egyik ilyen az infláció, amit háborús inflációnak nevezett Orbán Viktor. Részben a háború ténye hajtja fel az energiaárakat, részben a nyugati szankciók miatt emelkednek az árak. A gazdasági válság is összefügg a háborúval – ezért hozzák létre a honvédelmi alapot és a rezsivédelmi alapot.

Orbán Viktor ma vagy holnap ad ki egy rendeletet a rezsicsökkentés új szabályairól. A kezdetekben a családok védelmének érdekében vezették be a rezsicsökkentést, de kis vállalatok is bekerültek az ernyő alá – az új rendelet értelmében mintegy 100 ezer kisvállalkozó továbbra is bent marad a rezsicsökkentés rendszerében (ez viszont azt jelenti, hogy mások kiesnek belőle).

Orbán Viktor miniszterelnök egy korábbi beszélgetésen a Kossuth rádió stúdiójában. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer ZoltánOrbán Viktor miniszterelnök egy korábbi beszélgetésen a Kossuth rádió stúdiójában. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az árstopok 5-6 százalékponntal mérséklik az inflációt – mondta egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor. Tehát ezek nélkül 15-16 százalékos infláció lenne Magyarországon a mostani 10 helyett. Szerinte a háborús inflációt egyedül a békével lehet letörni, ezért Európának másképp kell gondolkodnia az orosz-ukrán konfliktusról. A háborús uszítókat vissza kell szorítani – Soros Györgyöt is ide sorolta a miniszterelnök.

Magyarországot kötelezettségszegési eljárás fenyegeti amiatt, hogy a külföldi rendszámú autók eltérő áron tankolhatnak, mint a magyarok. Az igazság az, hogy van ebben logika – mondta Orbán Viktor. Békeidőben helyes szabály, hogy nem lehet különbséget tenni a különböző uniós országok polgárai között. De értsék meg, hogy rendkívüli helyzet van, ami rendkívüli intézkedéseket követel meg – mondta Orbán Viktor, aki arra kéri a brüsszeli bürokratákat, hogy a háborúhoz közelebbi nemzetek vezethessenek be eltérő intézkedéseket a többiektől.

Orbán Viktor a beszélgetés egy pontján odaszúrt a cseh és szlovák “barátoknak”, akik élvezik annak eredményét, hogy a csővezetéken keresztül történő kőolajszállítás végül kimaradt a szankciók közül, de amikor ezt ki kellett harcolni, akkor senki sem állt mellette állítása szerint. Hogy a “gázcsatában” is egyedül marad-e Magyarország, azt még meglátjuk – de egy gázembargó nem csak nekünk okozna gondot, hanem egész Európának.

Az extraprofitadóról azt mondta: azért tiltakoznak az érintettek ellene, mert nem lehet áthárítani az emberekre. A 2010-es évek elején kivetett válságkezelési adókkal vont párhuzamot – két-három évig most valóban extra terheket kell fizetniük a cégeknek, de utána megerősödve kerülhet ki az ország a háborús válságból. Szerinte az extraprofitnak a kétharmadát vonja el a kormány – köszönetet mondott ezért az érintett cégeknek, “néhány kis stiklitől” eltekintve szerinte nem fogják áthárítani a fogyasztókra az adót. (A Ryanair egyébként épp most jelentette be, hogy az utolsó fillérig áthárítja az utasokra az adót >>)

Az árstopok meghosszabbításával kapcsolatban még konzultációkra van szükség, Orbán viktor szeretné meghosszabbítani. A Mol-vezér kijelentésére – miszerint fokozatosan ki kell vezetni a hatósági árat az üzemanyagoknál – azt mondta: minden a háborún múlik, így az esetleges kivezetés tempója is. Amíg tart a háború, erre nincs lehetőség – mondta a miniszterelnök.

Neked Ajánljuk