Orbán Viktor: A labdarúgó Eb-re lehet menni védettségi igazolással – Index.hu

Egy éve háborús állapotok között élünk, még a rendszerváltás sem produkált ilyen viszonyokat Magyarországon – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott, hagyományos pénteki interjújában. Kijárási tilalom, korlátozások vannak – sorolta, hozzátéve, hogy még csak a jegyrendszer nem jött el. 

A miniszterelnök a beszélgetés elején azt is mondta, hogy a mostani hullámban a brit mutáns pusztít, amely agresszív, és jóval erősebb, mint az első hullám alatt megismert vírus. Az első időszakban a zárás, az elszigetelés önmagában képes volt a járványt eltüntetni, de a brit variáns nem ilyen, „át kell lőni a tüdejét” – fogalmazott a kormányfő, aki kiemelte: csak a vakcinával lehet megsemmisíteni a vírust.

Akkor lesz béke, ha a vírust az oltásokkal sikerül legyőzni

– jelentette ki. Ehhez, mint mondta, regisztrálni kell. Ismertette, hogy már több mint 4 millióan megtették ezt. Viszont szerinte ez még kevés, ezért kampányt indítanak híres emberek bevonásával, hogy még többen vegyék rá magukat a regisztrálásra. Azt tervezi, hogy május elejére 4 millióan megkapják legalább az első dózist. Júniusra 7 millió embert tudnának beoltani, de tart attól, hogy nem lesz ennyi regisztrált.

A labdarúgó EB-re, úgy tervezi, hogy már mindenkit, aki regisztrált, beoltanak, és a védettségi igazolással be tudnak menni a mérkőzésekre. 

Orbán Viktor bevallotta azt is, nyomasztotta az idősek oltásának logisztikája. Mint mondta, most már megnyugodott, mert a 65 év felettiek 90 százaléka megkapta már a vakcinát. És biztos volt benne, hogy rendben le fog zajlani ennek a korosztálynak a vakcinázása.

Magyarországnak helyén volt a szíve, amikor jöttek a migránsok

– mondta Orbán arról, hogy a migrációs válságban a magyar kormány elsőként épített kerítést, aztán más nemzetek követték a magyar példát. Orbán Viktor szerint ez van most a vakcinabeszerzéssel is. Szerinte jól döntöttek, hogy „keleti” vakcinákat is lekötöttek. 

13 kötelező oltás van Magyarországon, ebben világelsők vagyunk – szögezte le a miniszterelnök. De nem kapott még egyértelmű választ a járványügyi szakértőktől a péntek reggeli operatív törzs ülésén arra a kérdésre, hogy olthatják-e a 16–18 éveseket. 

A kormányfő ugyanakkor bejelentette, hogy a tantermi oktatást nem április 19-én kezdik meg, hanem május 10-én. Bejelentette azt is, hogy csak írásbeli érettségi lesz idén.

Várhatóan április 19-én, 3,5 millió beoltottnál újabb lazításra lehet készülni. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy védettségi igazolással lehet majd mozikba, rendezvényekre menni. 

Petry Zsolt ügye is szóba került, erről azt mondta, hogy „ingoványos talaj”. Hozzátette: „Németországot nem minősítem. Épp elég baj, hogy Németország minősít minket.” Általános következtetést levont azonban:

A liberális politika ma Európában elnyomó politika. Aki nem ért egyet, elnyomják vagy megbüntetik. Itt most ez történt. Az elvi kérdéseken túl, ami fontos, hogy egy magyar emberről van szó. Magyarország azért harcol, hogy komoly, erős és sikeres ország legyen: törvényeket tart be, elismer, felismer. Egyetlen magyar sincs egyedül, Petry Zsolt sincs egyedül, mindannyian vele vagyunk

– zárta mondandóját Orbán Viktor.

(Borítókép: Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2021. március 5-én. Fotó: Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Neked Ajánljuk