Orbán: A történelem a győztesek oldalán van – 444.hu









Orbán Viktor beszél a Terror Háza előtt 2017. október 23-én


Fotó:
botost/444.hu

Húszéves lett a Terror Háza, amit még az első Orbán-kormány idején alapított a Fidesz (akkor még létező) értelmiségi holdudvara, Schmidt Mária történelmi koncepciója alapján.

Az intézmény már akkor a jobboldali szimbolikus politika központi intézménye lett. Nem csoda, ha a múzeum alapításának kerek évfordulója alkalmából olyan nagyságok vonulnak és lépnek fel az ünnepsorozaton, mint Kövér László, Radics Gigi, Vastag Csaba és Tóth Gabi.

Pénteken, a kommunizmus áldozatainak emléknapján, üzenetét tolmácsolta a háború miatt uniós és NATO-csúcsra hivatalos Orbán Viktor miniszterelnök is. Ebből az MTI közölt összefoglalót.

„A Terror Háza Múzeum sikertörténet, mert létrejöttével többé nem a volt kommunisták mondják meg, hogy mi az igaz és mi a hazug, hanem azok, akiket letaposott ez a rendszer” – mondta a kormányfő a felvételen, hozzátéve, hogy ez egy sikertörténet, „ha fiatalabb lennék, azt mondanám, hogy a Terror Háza nagy királyság.”

A múzeumba látogató fiatalok, idősek, nyugatiak, keletiek és minden magyar Orbán szerint „valami olyan fontosat kap itt, amit sehol máshol nem kaphatna meg.”

Orbán szerint a Terror Házában a kommunizmus és a nácizmus közötti kapcsolatnak egy egyszerűen elmondott, a hasonlóságot kifejező megtestesülése tapasztalható meg. Azt is kiemelte, hogy itt az áldozatoknak és a tetteseknek is van neve és sorsa, és a kettő nincs összekeverve, mint volt korábban a kommunisták által.

„Többé nem a volt kommunisták mondják meg, hogy mi a jó, mi a rossz, mi az igaz és mi a hazug, hanem végre azok mondhatják el, akiket letaposott ez a rendszer, akik valóban az elnyomottak voltak, akiktől elvettek mindent. Van akitől az életét, van, akitől a családját, van, akitől a vagyonát, van, akitől a pályáját, a karrierjét, a lehetőségét. Szóval végre ők a győztesek, a történelem az ő oldalukon van, és ezt most elismerik.”

Neked Ajánljuk