Olyan témáról is indít nemzeti konzultációt Orbán Viktor, ami nincs is benne a nagy EU-s tervben – Portfolio

A nagy terv és a kormányfő reakciója

Orbán Viktor a műsorban megismételte azt az elmúlt hetekben is hangoztatott véleményét, hogy a Soros György által javasolt finanszírozási modell adósrabszolgaságba taszíthat országokat, hiszen az idők végezetéig kellene a kötvény kamatát fizetni. Ezért szerinte meg kell kérdezni az embereket, hogy ilyet bevezessünk-e.

Egy másik mondatában azonban azt is elismerte, hogy az Európai Bizottság szerdai javaslata nem erről szól, hanem legfeljebb 30 éves futamidejű kötvények kibocsátásáról, amit az EU-ban történelmi jelentőségű megoldással a tagállamok közös garanciavállalással indítanának el. A konkrét terv szerint egyébként 2021-2024 között bocsátanák ki a 3-30 év közötti futamidejű kötvények döntő részét, és 2028 után, de legkésőbb 2058-ig kell majd azokat visszafizetni (ld. alább a részleteket).

A kormányfő a műsorban két fontos dologra is felhívta a figyelmet a friss uniós tervvel kapcsolatban:

  1. A 750 milliárd eurós helyreállítási alap mögött nincs munka, mivel kötvénykibocsátásból, azaz hitelből, teremtik elő a pénzt (ahogy a legtöbb nagy állami beruházásra is, ami évtizedes államadóssággal jár – a szerk.) és ezért a legtöbb magyar ember fejében kigyullad a piros lámpa – fogalmazott. Ezzel az a fő gondja a kormányfőnek, hogy nem már megtermelt javak után fizetik be az egyes tagállamok a közös uniós kasszába, hanem a tagállamok előzetesen együttes garanciát vállalnak. Ezzel a konstrukcióval az a fő aggálya a kormányfőnek, hogy ha a görög, olasz, vagy francia állam nem tudná majd visszafizetni ezeket a helyreállítási alapból kapott hiteleket, akkor a többi tagállam adófizetőinek kellene azokat közösen visszafizetni. Ettől berzenkedik az ösztönvilága, de nem utasítja el azonnal, hanem alapos mérlegelést javasol, mert évtizedekre kiható hatásai vannak. Érdemes „a kötvénykibocsátás vissza nem fizetése után beállnak a magyarok fizetni” – kérdést kicsit árnyalni (ld. alább a részleteket), mert ilyen esetben egyrészt az adott ország valójában az Európai Unió felé jelentene csődöt, ami elég cifra helyzet lenne, így nem biztos, hogy bárki bevállalná. Másrészt a közös garanciavállalás mögött igenis lesz majd a későbbiekben munka, megtermelt GDP, amit a Bizottság beszedhet a tagállamoktól adók, vagy jövedelem alapú befizetés formájában – erre a jövőbeli helyzetre adnának most felhatalmazást a tagállamok.
  2. Abszurd és perverz szerinte az a módszer, ahogy a 750 milliárdos alapból kiosztanák a forrásokat, mert a szegényebb országok helyett a gazdagabbak kapnának belőle többet. Ez egyébként például csak az EU-átlag 70% körül billegő Magyarország szempontjából tűnik igaznak, mert a helyreállítási alap legtöbb forrása tényleg a nálunk relatív gazdagabb (magasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező) országoknak szól, akiket nálunk jóval súlyosabban ütött meg a koronavírus-válság. A gazdagabb országokban (pl. Olaszország, Spanyolország, Franciaország) ugyanis a turizmus, a szolgáltatószektor nagyobb súlyú, ami a válság alatt most lehúzza a gazdasági teljesítményt, másrészt a fiatalkori munkanélküliség már a válság előtt is jóval magasabb volt, mint például nálunk. Éppen tehát a gazdagabb, de eladósodottabb, most megbicsakló, periféria országok a megsegítés fő fókuszai, hogy ne újabb adósságnöveléssel kelljen kimászniuk a válságból, hanem támogatásokat kapjanak szigorú menetrend szerint leírt reformok végrehajtásáért cserébe, hogy versenyképességileg is erőre kapjanak és fenntarthatóbbá váljon az EU egésze. Ebből egyébként áttételesen, az exportpiacaink stabilizálódásával Magyarország is jócskán profitálhat, de mivel a 750 milliárdos alapból 15 milliárdot mi is kapnánk, ami még a hitelek levonásával és pluszos egyenleget eredményezhet (2028 előtt pedig masszív pluszt), így anyagilag is megérné a közös adósságvállaláson alapuló rendszerbeli részvételünk.

Az alábbi bizottsági ábra érzékelteti azt, hogy mely régiókat mennyire ütött meg a koronavírus-válság a GDP-visszaesés alapján és amint szerdán már rámutattunk:

Magyarországon közepesen súlyos nyomot hagy a koronavírus-válság, Szlovákián, Lengyelországon például jóval nagyobbat, Románián, Közép-Olaszországon, Finnország déli részén viszont különösen súlyosat.

Ezt egy modellel becsülték, ami sok tényezőt vesz figyelembe. A helyreállítási alap forrásainak kiosztása ehhez igazodik majd és jól látszik ebből is, hogy a közép-magyarországi régiót leszámítva (ahol például a turizmus leállása kapásból nagyot ütött) nem a mi országunk van a megsegítés fókuszában. Inkább Olaszország, Spanyolország, Görögország, Franciaország több része, Írország, Finnország, Lengyelország, Szlovákia.

Hogyan nézne ki a kötvénykibocsátás és a visszafizetés?

Szerdai hírfolyamunkban már levezettük, hogy a 750 milliárd eurós helyreállítási alapból 500 milliárd eurót osztanának ki vissza nem térítendő támogatásként a tagállamoknak (560 milliárd euró lenne az első pillérbeli, tagállami beruházásokért és reformokért kapott pénz, ennek lenne döntő része a vissza nem térítendő támogatás), további 250 milliárd eurót pedig hitelként. Fontos hangsúlyozni, hogy a közös garanciavállalás nyomán az Európai Bizottság bocsátaná ki az EU nevében az AAA-s hitelminősítését felhasználva a kötvényeket, és azt a 250 milliárd eurós részt, amit hitelként adna az egyes tagállamoknak, ha kérik, ugyanolyan kondíciókkal (futamidő, kamat, összeg) adja nekik tovább, ahogy ő is bevonta a pénzt a tőkepiacról.

Így tehát sok ország sokkal jobban járna a Bizottságon keresztüli kötvénykibocsátással, mintha saját maga próbálkozna a magas eladósodottsága miatt rosszabb hitelminősítésével, közös garanciavállalás nélkül. Ezzel együtt a hitelalapú forrás csak lehetőség lenne, nem kötelező igénybe venni, és állítólag 10 tagállam nem is tervez ezen a konstrukción keresztül pénzt kérni. Magyarország 8,1 milliárd euró támogatásra és elvileg 6,9 milliárd eurónyi hitelre lenne jogosult. Nyilván azoknak éri meg jobban kérni a hitelt, akik saját jogon jóval drágábban tudnának csak államkötvény kibocsátáson pénzhez jutni, mint ahogy az EU a legjobb hitelminősítését felhasználva megtehetik.

A lényeg tehát az, hogy

direktben összekötnék a tagállamok hitelalapon kapott 250 milliárd eurós pénzét a mögöttes kötvényekkel, amik 2028-2058 között járnak le, és ha az Orbán Viktor által jelzett eset válna valóra, miszerint pár tagállam nem fizetné ki a „saját” kötvényét a lejáratkor, akkor az lényegében csőd bejelentését takarná az EU felé.

Ekkor lépne be a nemfizetők helyére a többi tagállam, ami úgy történne, hogy a most megadott közös garanciavállalásra mutogatva a Bizottság elkérné a befizetést a tagállamoktól (ami az akkori uniós adóbevételekből is történhet, vagy a tagállamok majdani bruttó nemzeti jövedelmére is épülhet). Így tehát addigra igenis lenne munka az ilyen, mások helyetti befizetések mögött, amit most hiányolt a konstrukció mögül a magyar kormányfő.

A helyreállítási alap másik “lábánál”, a támogatásként kiosztott 500 milliárd eurós résznél szintén 2028-2058 között kellene visszafizetnie a Bizottságnak a pénzt a kötvénybefektetők felé, aminek fedezete a 2028-tól kezdődő uniós költségvetésbe való magasabb tagállami befizetések lesznek. Itt is lesz tehát addigra munka alapú fedezet a kötvények mögött és ahhoz, hogy ezt a megnövekvő terhet a Bizottság ki tudja fizetni a kötvénytulajdonosok felé, a 2021-2027-es büdzsé során majd új tagállami befizetési csatornákra (pl. új adónemek) tesz javaslatot arra hivatkozva, hogy most a tagállamok megadják neki erre a felhatalmazást a közös garanciavállalással, illetve a saját források megemelt plafonjával (az ún. Own Resources keret a közösségi GNI 1,4%-áról átmenetileg 2,0%-ra emelkedik).

Címlapkép forrása: Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook-oldala, anyáknapi köszöntő videó

Neked Ajánljuk