Nógrádi: Az USA egyértelműen elvesztette vezető szerepét, de Oroszország sincs könnyű helyzetben – Mandiner

A biztonságpolitikai szakértő szerint az oroszok és a kínaiak az amerikai nyomás következtében egymásra lettek utalva.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Ultrahang legújabb adásában a világban kibontakozó újabb konfliktusokat is részletesen ismertette. Szóba került többek között Putyin beszéde a Moszkvai Biztonságpolitikai Konferencián, Kína és Tajvan konfliktusa, valamint a Wagner-csoport főhadiszállása ellen elkövetett támadás is.

„A szocializmus megszűnésével véget ért a kétpólusú világ”

Nógrádi elmondta: a szocializmus megszűnésével véget ért a kétpólusú világ, és egy új rend jött létre az USA vezetésével. Ugyanakkor „Budapestről nézve azt a problémát látom, hogy az USA nem volt képes ezt az egy pólusú világot vezetni” – mutatott rá a szakértő. Majd azzal folytatta, hogy az „alkoholista” Jelcinhez hasonlította a jelenlegi amerikai elnököt, Joe Bident, akit az egykori orosz vezetőhöz hasonlóan alkalmatlannak tart arra, hogy egy országot vezessen.

„Európát ki fogja képviselni?”

Ezt követően hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokkal párhuzamosan

„Oroszország sincs könnyű könnyű helyzetben, folyamatosan csökken a szerepe a világban. Azonban az oroszok katonailag tudják magukat pozicionálni”.

Kína helyzetére is kitért a szakértő. Elmondta, hogy a távol-keleti állam „Oroszországgal az amerikai nyomás következtében egymásra utalódott”. Európa kapcsán pedig azt a kérdést tette fel: a kontinenst „ki fogja képviselni az ukrán-orosz válságban: a német kancellár vagy a francia köztársasági elnök?” Nógrádi György szerint ezt jelenleg nem lehet megmondani.

A beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Facebook

Neked Ajánljuk