Nem lesz ott Tóth Csaba az előválasztási vitán, és feljelentette Gulyás Mártont – 444.hu

Tóth Csaba, az MSZP politikusa videóban jelentette be, hogy nem kíván részt venni a sokak által várt hétfő esti képviselőjelölti vitán Hadházy Ákossal a Partizánon, és azt is megindokolta miért:

„Tudom, hogy egy politikusnak sok mindent el kell tűrnie, sok mindent el kell viselnie. Nem csak a politikai ellenfeleinek az aljas, lejárató gyűlöletkampányát, de sajnos sok esetben egyes médiumok részrehajló, közvéleményt félretájékoztató megnyilvánulásait is. De mindent azért nem, most betelt a pohár. Gulyás Márton a Partizánban Karácsony Gergellyel folytatott interjúja során olyan kérdésekbe csomagolt vádakat fogalmazott meg személyemmel kapcsolatban, amelyekért a mai napon, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt feljelentettem. Így a mai napon a stúdióban nem, viszont valamikor a bíróságon fogunk majd találkozni” – mondta Tóth Csaba.

A videóban azt is kifejtette, hogy fontosnak tartja a képviselőjelölti vitákat, ezért is hívta meg augusztus 25-én Hadházy Ákost a Zugló TV-be, de eddig a meghívásra nem kapott érdemi választ, viszont ennek ellenére 17-én várja a stúdióban.

A videó megjelenése után a Partizán egy Facebook posztban reagált a feljelentésre:

„Eddig úgy tudtuk, hogy ún. “kérdésekkel provokálni” kizárólag a kormánypárti képviselők által bevetett érvelés a kényesebb, nehezebb interjú/vitahelyzetek elkerülésére. Ebben úgy tűnik tévedtünk.”

Azt írják, hogy a vitát ennek ellenére este 7 órakor megtartják annyi résztvevővel, amennyi megjelenik. Gulyás Márton a feljelentésre pedig a vita során, élőben fog reagálni.

Megkerestük Hadházy Ákost is, aki sajnálattal vette tudomásul, hogy Tóth Csaba nem jelenik meg a ma esti vitán, ugyanis szerinte a szocialista politikusnak voltak olyan érdekes felvetései, amikre szívesen reagált volna, de így jobb híján ő fogja közvetíteni ezeket a felvetéseket.

A Zugló TV-be való meghívással kapcsolatban azt mondta, hogy még gondolkodik rajta. Előbb szeretné tudni, hogy ki a Zugló TV tulajdonosa, ugyanis a gyanú szerint egy olyan II. kerületi ügyvéd, aki közvetlenül kapcsolódik Tóth Csabához, így a politikus kézi vezérléssel irányíthatja a tévét. Hadházy szintén furcsának tartja, hogy a vita nem élőben lenne, hanem felvételről menne, és moderátort sem hívnának. Egyelőre még nem mondott Tóth Csaba meghívására nemet, de szeretne találkozni a tulajjal és átgondolni, hogy e feltételek mellett érdemes-e vállalni a vitát.

Neked Ajánljuk