Nem bír magához térni a forint a kormány extraprofitos bejelentése óta – Portfolio

Szerdán reggel 383-ról fokozatosan gyengülni kezdett a forint a kormányülésen megszülető nagy jelentőségű döntésekkel kapcsolatos aggodalmak hatására, aztán este 6 órakor jelentette be Orbán Viktor kormányfő a számos ágazat „extraprofitját” megcélzó komoly költségvetési kiigazító lépést.

A bejelentések hatására az euróval szembeni jegyzések 388-ról átmenetileg 395-ig ugrottak, azaz a tavaszi forintpánik óta nem látott mélypontra zuhant a magyar fizetőeszköz, majd az esti-éjjeli órákra 392-393 körüli szinten stabilizálódott az árfolyam.

Mindez azt jelenti, hogy 1-2%-nyi távolságra járunk a forint történelmi mélypontjától, amelyet tavasszal a kerek 400-as szint érintésével járt meg az árfolyam. A ma délután bejelentendő részletek elemzése, értékelése mellett elképzelhető akár az új forint történelmi mélypont is.

A dollárral szemben is megtörténhet ez, ott tegnap 370-ig esett a forint, majd 367 körül stabilizálódott, az eddigi forint történelmi mélypont 376,6-nál volt néhány napja.

Mindezek mellett a lengyel helyreállítási program rövidesen aláírásra kerülhet és ez is támogathatja a lengyel zlotyt, amivel szemben így a forint új történelmi mélypontra bukott 85-ös árszint felett.

Címlapkép forrása: Getty Images

Neked Ajánljuk