Müller Cecília: nagyon nehéz hetek várnak ránk – Portfolio

Módosítunk az oltási stratégiánkon, annak érdekében, hogy minden rendelkezésre álló oltást elolthassunk – mondja Müller. Erről már a háziorvosokat és az oltópontokat is tájékoztatták.

A nemzetközileg rendelkezésre álló információk és tanulmányok min azt mutatják, hogy érdemes mindenkinek a lehető leghamarabb megkapnia az első oltását, mivel már akkor is jelentős védettség tud kialakulni, legalább a súlyos szövődményekkel és halálozással szemben.

Elmondása szerint lehet, hogy a fertőzéstől nem tudnak megvédeni az első adagok, ami egyébként a két adag beadása után is előfordulhat, azonban a betegség súlyosságát mindenképpen csökkentik. Mindezzel pedig csökken a kórházak leterheltsége is.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a Pfizer vakcinájánál a WHO ajánlásának megfelelően kitolják a második adag beadásának idejét a 35. napra (a WHO ajánlása szerint ezt a 42. napig is ki lehetne tolni).

A másik változás, hogy az AstraZeneca oltóanyagát 12 hét különbséggel fogják beadni. Itt kutatások igazolják, hogy a második adag későbbi beadása nagyobb védettséget eredményezett.

Neked Ajánljuk