Mráz Ágoston Sámuel szerint Gyurcsány nem fog a háttérbe vonulni a választásokig – Mandiner.hu

Az elemző kifejtette: a DK szempontjából hiba lenne, ha eltűnne a fő mozgatórugójuk és elnökük.

A Nézőpont Intézet vezetője nem számít arra, hogy Gyurcsány Ferenc a háttérbe vonulna a jövő tavaszi választásig. A Demokratikus Koalíció elnöke ugyanis egy Facebook-posztban jelezte, hogy Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt kérésére távol tartja magát a kampánytól – olvasható az infostart.hu cikkében.

Mráz Ágoston Sámuel meglátása szerint az ellenzéki szavazótábor legalább harmada-negyede a Demokratikus Koalícióval és Gyurcsány Ferenccel szimpatizál kimagaslóan, ezért

a DK szempontjából hiba volna, ha eltűnne a névadójuk, fő mozgatórugójuk és elnökük, Gyurcsány Ferenc.

A Nézőpont Intézet vezetője ezért nem is számít arra, hogy ezt a hibát elkövetnék.

A Fidesz biztosan fog róla beszélni

Azzal kapcsolatban, hogy nem helyettesíthetné-e Gyurcsány Ferencet mondjuk Molnár Csaba alelnök, esetleg Vadai Ágnes, akik szintén karizmatikus egyéniségei a Demokratikus Koalíciónak, Mráz Ágoston Sámuelnek Kornis Gyula piarista szerzetes és politikai filozófus egyik idézete jutott az eszébe, miszerint

a Gyurcsány-párt Gyurcsány Ferenc nélkül olyan lenne, mint a rákleves rák nélkül.

Ezzel együtt úgy vélekedett, ha Gyurcsány Ferenc április közepéig „hibernált állapotba” is kerül, attól még téma lesz a személye. Egyrészt a Fidesz biztosan fog róla beszélni, másrészt a személyisége is szinte lehetetlenné teszi a láthatatlanságot.

A baloldal továbbra sem tud mit kezdeni Gyurcsánnyal

Az elemző kiemelte: régóta közismert állítás, hogy a baloldal nem tud mit kezdeni Gyurcsány Ferenccel: ha szerepel, az a baj, de ha nem szerepel, akkor is tényezője marad a magyar belpolitikának.

Mráz Ágoston Sámuel ügyes kommunikációnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc kapitánynak nevezte egyik Facebook-bejegyzésében Márki-Zay Pétert, hiszen ezzel a megfogalmazással hivatalosan megkérdőjelezhetetlen a lojalitása az ellenzéki miniszterelnök-jelölt felé, bár lehet némi ironikus áthallása is a dolognak. A Nézőpont Intézet vezetője szerint helyesen, sokan úgy dekódolták, hogy ezzel valójában

a felelősséget tolta át Márki-Zay Péter oldalára a DK elnöke,

hiszen egy vereség esetén a kapitánynak kell – ahogyan a tengerészetből ismert –, elsőként magára vállalnia a felelősséget. Mindeközben azt is hozzátette az említett Facebook-bejegyzésben Gyurcsány Ferenc, hogy ő maga nem fog kampányolni, de a Demokratikus Koalíció jelöltjeinek a kampányát igyekszik majd segíteni. Tehát a maga szempontjából nagyon logikusan tudja, hogy a 2022-es választásokon

nemcsak az fog eldőlni, hogy kinél lesz a kormányrúd,

hanem az is, hogy a mostani ellenzék táborán belül, akár kormányon, akár ellenzékben, mekkora a százalékos aránya a pártjának – mutatott rá a szakértő.

Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

Neked Ajánljuk