Menczer Tamás: hányan érintettek a baloldalon Legény Zsolt csempészügyében? – Index.hu

Minden baloldali pártvezetőnek nyilatkozatot kell tennie, hogy hányan érintettek a baloldal külügyi munkatársának „csempészbotrányában” – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Menczer Tamás emlékeztetett a csütörtökön lebukott Legény Zsolt cigarettacsempészeti ügyére és arra, hogy a szocialista politikus állítása szerint „nem tudja”, hogy került autójába a tele csomagtartónyi dohánytermék. 

Még súlyosabb, hogy Legény Zsolt azt állítja, ő hívta a helyszínre a magyar konzulokat, és kért tőlük segítséget, ezzel is az ártatlanságát akarja bizonyítani

– fejtegette Menczer Tamás, aki szerint Legény Zsolt bizonyára hazudik, és a magyar konzulokat valójában az ukrán vámosok hívták a helyszínre, mert megalapozott gyanúval folytattak vizsgálatot.

Az államtitkár azt követeli, minden baloldali pártvezető tegyen nyilatkozatot „Jakab Pétertől Gyurcsány Ferencig”, hogy hányan érintettek az ügyben, hányan kaptak eddig és hányan akartak kapni ebből az illegális jövedelemből.

Neked Ajánljuk