Megtépték a forintot a kormány és az MNB erős üzenetei hatására – Portfolio

Csütörtök reggel 409 körül járt a forint az euróval szemben, ez minimális elmozdulást jelentett a szerda esti szinthez képest. A magyar deviza kedden és szerdán szinte megállíthatatlanul gyengült 400-ról egészen 415 fölé, majd onnan jött az éles fordulat tegnap este. Virág Barnabás, az MNB alelnöke ugyanis jelezte, hogy a jegybank határozott lépéssel fog reagálni az utóbbi napok forintgyengülésére a mai egyhetes betéti tenderen. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg 7,75%-os irányadó kamat biztosan emelkedik, csak az a kérdés, mennyivel. Hamarosan ezt is megtudjuk, hiszen az MNB kilenc órakor hirdeti meg a tendert. Azt követően pedig az lesz a kérdés, hogy a szigorítás mértéke elegendő lesz-e a forint további erősödéséhez, vagy esetleg csalódást okoz a piacnak és újra a gyengülése felé indulunk.

Nincs könnyű helyzetben az MNB, hiszen épp a múlt héten olvasztották össze meglepetésre az alapkamatot és az egyhetes rátát, ezt most megint el kell választaniuk a forint gyengülése miatt. Azt is közölték korábban, hogy bármekkora is lesz menet közben az emelés az egyhetes kamaton, azt a legközelebbi ülésen, július 26-án leköveti majd az alapkamat is. Vagyis a mai döntéssel gyakorlatilag semmissé teszi a múlt heti meglepetését a jegybank, hiszen újra a sokat kritizált kettős kamatrendszert vezeti be. Azt egyelőre nehéz megjósolni, mekkora lesz a mai szigorítás, a korábbi lépések alapján 50-100 bázisponttal lehetne számolni, azonban, ha valóban határozott és demonstratív akar lenni az MNB, akkor elképzelhető ennél nagyobb emelés is. Az biztos, hogy a döntés tartogat majd izgalmakat a piacon is, bármelyik irányban elképzelhetők heves kilengések a forinttól. Ráadásul az MNB lépése után délben Kormányinfó is lesz, melynek szintén kiemelt témája lehet a forint utóbbi napokban látott gyengülése, a kormány is várhatóan reagál majd valamit a piaci mozgásokra.

A dollárral szemben is új történelmi mélyponton járt a forint, tegnap 410 közelében is volt a jegyzés, ma reggel 400,2-nél jár, míg az angol font 478 forint közelében van.

A forint régiós versenytársai közül a lengyel zloty kisebb mértékben, de szintén gyengült az utóbbi napokban, egy hét alatt a forint 3,1%-os leértékelődése mellett 2,3%-ot veszített. Ma reggel egyelőre a zloty és a cseh korona is minimális elmozdulással kezd. A feltörek vő piacon a török líra 0,3 százalékos gyengüléssel kezdi a napot a dollár ellenében, míg az orosz rubel egyelőre minimálisan mozdult.

A kamatemelés mellett segíthetne még a forintnak a dollár gyengülése, az utóbbi napokban ugyanis az amerikai deviza megállíthatatlanul menetelt a paritás felé az euróval szemben. Tegnap 1,02 alatt is járt a jegyzés, amire majdnem húsz éve nem volt példa. Most 1,0208 körül van az euró-dollár, ami 0,25%-os dollárgyengülést jelent. ha ez a folyamat tartós lenne, az megtámaszthatná a forintot is, vagyis nem csak a jegybankra, hanem a nemzetközi piaci mozgásokra is érdemes lesz figyelni. A japán jen minimális, 0,1%-os erősödéssel kezdett a dollárral szemben, míg az angol font 0,2%-ot javított reggelre.

Címlapkép: Getty Images

Neked Ajánljuk