Márki-Zay a Guardiannek: Orbán még javában a KISZ-ben volt, amikor én már templomba jártam – 444.hu

Nagyobb anyagot közölt Márki-Zay Péterről a Guardian vasárnapi nyomtatott kiadása, az Observer, és a cikk a Guardian online felületére is felkerült. A portrécikk annak felidézésével indít, hogy amikor Márki-Zay tavaly év végén Brüsszelben járt, ellátogatott abba az utcába, ahol a fideszes alaptörvényt megalkotó Szájer József a kijárási korlátozások ellenére megrendezett melegorgiáról az ereszen át menekülve, hátizsákjában kábítószerrel bukott le.

Az Observer cikke szerint Márki-Zay ennek az eresznek a meglátogatásával is a kormány képmutatására akarta felhívni a figyelmet, miközben egyben hangsúlyozhatta azt is, hogy ő maga egyszerre konzervatív és kiáll a melegjogok mellett.

A cikk röviden felidézi, hogy hogyan alakult Magyarország története 2010 óta, és kitérnek arra is, hogy az egységes ellenzék fellépése az eddigi legnagyobb kihívást jelentheti Orbán számára. László Róbert, a Political Capital elemzője arról beszélt a lapnak, hogy korábban senki nem számított rá, hogy a balközép ellenzék élére végül egy jobbról érkező szereplő kerülhet, és Márki-Zay egyik szuperereje éppen az lehet, hogy őt nem lehet a baloldali pártok vagy Gyurcsány Ferenc bábjaként ábrázolni (ennek ellenére a Fidesz természetesen hónapok óta épít erre kampányt.)

László szerint Márki-Zay jelöltsége össze is zavarta a Fidesz propagandagépezetét, hiszen ő nem egy liberális értelmiségi, sokkal inkább tűnik egy Fidesz-tagnak. A cikk kiemeli, hogy ugyan Márki-Zay sosem volt párttag, de 2010-ig valóban a Fideszre szavazott. Mint a lapnak a miniszterelnök-jelölt elmondta, utána viszont egyre jobban felháborította a Fidesz populizmusa, és hogy hogyan lettek egyre korruptabban és árulták el a nyugati értékeket. „Orbán változott meg, nem én” – mondta erről Márki-Zay.








Fotó:
botost/444.hu

A cikk kitér arra is, hogy újságírókkal beszélve Márki-Zay mindig igyekszik elkülöníteni saját hitét attól, amit Orbán képvisel, aki Magyarország keresztény kultúrájának megvédéséről beszél.

„Én már jóval Orbán előtt keresztény voltam. Orbán még javában a KISZ-ben volt, amikor én már minden vasárnap templomba jártam, a kommunista időszakban.” – mondta erről a lapnak. A cikk kitér Márki-Zay amerikai és kanadai munkatapasztalataira, illetve arra is, hogy a magyar politikában azután lett ismert, hogy győzni tudott a fideszes fellegvárként ismert Hódmezővásárhelyen 2018-ban.

A lapnak nyilatkozott a German Marshall Fund elemzője, Hegedűs Dániel, aki szerint szoros választásra van kilátás, és nehezíti az ellenzék helyzetét, hogy a Fidesz úgy alakította át a választási körzeteket, hogy eleve előnyből indulnak. Emiatt az egységes ellenzéknek legalább 3-5 százalékkal több szavazatra lesz szüksége ahhoz, hogy tényleg többségbe kerülhessenek a parlamentben is. Ez jelentős különbség, és Hegedűs elmondása szerint ezt a különbséget egyelőre nem látni a közvélemény-kutatásokból.

A politikai verseny nem egy egyenlő pályán fog zajlani, hanem még jobban fog Orbán felé lejteni, mondta el a lapnak az elemző, aki szerint a választás integritása várhatóan még annál is rosszabb lesz, mint amilyen 2014-ben vagy 2018-ban volt. Ezért szerinte szabad, de nem tisztességes választás vár az országra.

A cikk azzal zárul, hogy közben Márki-Zaynak egy vékony vonalon kell mozognia, mellyel egyszerre szólíthatja meg a kiábrándult Fidesz-szavazókat, de közben nem tántorítja el a városi liberális-baloldali tábort sem.

Neked Ajánljuk