Magyarországon is megjelenhet az indiai kettős mutáns – Index.hu

Idő kérdése, hogy Magyarországon is megjelenjen az indiai kettős variáns, amely nemcsak fertőzőbb lehet, de az oltás hatásaival szemben is ellenállóbb, mint a többi vírus.

Az indiai vírus jól ismert tüskéi két helyen is módosultak, ezáltal nem csupán könnyebben terjed, de ellenállóbb is elődeinél.

Az indiai kettős mutánst azért nevezik így, mert két korábbi, már ismert mutáns tüskefehérjéjének változásai ennél a törzsnél egyszerre jelentek meg.

Mivel sok szükséges vizsgálatot, tesztet még nem végeztek el, korai lenne még kijelenteni, hogy fertőzőbb vagy veszélyesebb lenne a kórokozó, de a feladat adott – nyilatkozta a Blikknek Rusvai Miklós víruskutató, állatorvos.

A brit Guardian is erről ír, cikkük szerint India hiányt szenved az oxigénből. A nagyobb városok kórházainak legfeljebb egy nap tartalékuk van, ami rendkívül kevés.

Narendra Modi miniszterelnök amondó: szembenéztek a koronavírussal, de már nem bírják a terhelést. Főként oxigénre van szükségük, amiből teljesen kifogytak.

Neked Ajánljuk