„Maga nem látja, hogy mit csinált ez a kormány?” – durandai cigányokat győzködött Márki-Zay – Mandiner.hu

Nem sok sikerrel.

Márki-Zay Péter, a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje „elkötelezett a hazai cigányság felzárkóztatása mellett”, aminek „egyik ékes példája”, hogy a napokban a Gyöngyöshöz tartozó Duránda városrészbe látogatott – olvasható a parlamenti választásra közös jelölteket állító pártok pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Tájékoztatásuk szerint Márki-Zay Pétert Lőcsei Lajos, a hat ellenzéki párt közös országos listáján „befutó helyen szereplő” képviselőjelölt vezette körbe a szegregátumban. Kifejtették: a Duránda telep szociális rehabilitálásra váró terület, eredeti rendeltetése az volt, hogy az „alsó társadalmi rétegeknek” teremtsen otthont. Manapság a bűnözéssel és a nyomorral kapcsolatban kerül csak be a híradásokba – tették hozzá, azzal együtt, hogy az önkormányzat 2008-ban megkezdte a telep felszámolását, ám ez a mai napig nem fejeződött be, a problémák azóta is csak súlyosbodtak.  

Az Egységben Magyarországért Az emelkedő Magyarország programjában külön fejezetet szentelt a romák felzárkóztatására, amit a Lakatos Béla által koordinált munkacsoport dolgozott ki” – fogalmaztak a közleményben. A látogatásról egy videó is megjelent a miniszterelnök-jelölt Facebook-oldalán.

Bár a látogatás valószínűleg még január közepén történt, – erre utal Márki-Zay felkötött keze is – a tízperces felvétel most került ki a miniszterelnök-jelölt közösségi oldalára, benne a már jól ismert jelenettel, amikor a helyi romák azt mondják: „Ide jobbikos nem kell”!

A mostani, bővebb változatban Márki-Zay arról győzködi a cigányokat, hogy ő nem csak hiteget, mint az elmúlt 30 évben a politikusok, hanem tényleg tesz is az ügyért: például le szokott járni a hódmezővásárhelyi cigánytelepre szemetet szedni.

Azonban a helyiek láthatóan nem bíznak Márki-Zayban, többször megkérdezték, hogy ugyan miért hinnének az ígéretekben. 

A legérdekesebb párbeszéd Márki-Zay és egy helyi férfi között zajlott.

Helyi férfi: Mivel lenne jobb, ha Magyarországra bejönnének a migránsok?

Márki-Zay: A Fideszt kérdezze meg. Maga nem látja, hogy mit csinált ez a kormány? Maga nem látja, hogy bemegy a boltba, és harmadannyit ér a fizetése, mint tíz évvel ezelőtt?

Helyi férfi: Mivel lenne jobb, ha Gyurcsány lenne? De maga az embere!

(MTI, Mandiner)

Neked Ajánljuk