Lezárult a Semmelweis Egyetem ellenanyagszint-vizsgálata, mindegyik kétdózisú vakcina hatásos – Origo

Mintegy 1200 jelentkezőnél került sor a Semmelweis Egyetemen június 15-én meghirdetett térítésmentes koronavírusellenanyagszint-vizsgálatra, melynek kapcsán mind az öt, Magyarországon használt kétdózisú vakcina hatására létrejött ellenanyagszintet vizsgálta az egyetem laboratóriuma. Az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a Roche cég SARS-CoV-2 vírus S protein RBD doménnal – vagyis a vírus terjedéséért felelős fehérjével – szembeni antitestek kimutatására szolgáló tesztje azoknál, akik egy korábbi antitestvizsgálat negatív eredményével érkeztek az egyetemre. A pozitív eredmények aránya alapján mind az öt kétdózisú vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést, derül ki az intézmény tájékoztatójából.

Egy vakcina hatásossága azt jelenti, hogy az adott készítmény milyen százalékban tudja megakadályozni az oltott személy megbetegedését, esetleges súlyos szövődményeit. Az eredmény azonban nemcsak a készítményektől függ, azt több más tényező is befolyásolja, pl.: életkor, krónikus alapbetegség, az oltás beadásának módja, vagy a beadás óta eltelt idő, illetve a korábban történt fertőzés.

A WHO akkor tart hatásosnak egy vakcinát, ha a klinikai vizsgálatok különböző fázisaiban bebizonyosodik, hogy az minimum 50-60%-os hatékonysággal működik. A gyártók adatai szerint ennek a kritériumnak mindegyik, hazánkban alkalmazott, koronavírus elleni készítmény megfelel. Kétdózisú vakcinákkal végzett klinikai vizsgálatok során, a második oltás után a következő értékeket tapasztalták a tavaly megjelent SARS-CoV-2 vírus okozta COVID-19 esetében:

a Pfizer/BioNTech vakcinája (Comirnaty) 95%-os, a Moderna készítménye 94,5%-os, az Oxford/AstraZeneca készítménye (a 12 hetes oltási séma alkalmazásával) 82%-os, az orosz Gamaleja készítménye (Szputnyik V) 97,6%-os, a kínai Sinopharm vállalat oltása pedig átlagosan 79,4%-os hatásossággal rendelkezik. Az elérhető maximális védettség átlagosan a vakcinák mindkét dózisának beadását követő két-három hétben alakul ki. Ezek az adatok az újabb mutánsok esetében egyelőre nem ismertek.

Egy nővér beolt egy férfit a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcina második adagjával a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömb Ortopédiai Klinika szakrendelőjében, 2021. május 25-énForrás: MTI/Bruzák Noémi

Bár számos egészségszakmai szervezet, a többi között az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA), vagy az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szakmai állásfoglalása egyértelműen nem javasolja a koronavírus-ellenes oltások után ellenanyagszint-méréssel vizsgálni a védettséget, és erre vonatkozó következtetéseket levonni, mégis tény, hogy sokan elvégeztetik a vizsgálatot, és a laboratóriumok – a legváltozatosabb teszteket alkalmazva – kiszolgálják az igényeket. Ez a folyamat felgyorsult az otthon elvégezhető tesztek piaci megjelenésével, megjegyezve, hogy a tesztek érzékenysége és pontossága különböző.

Az orvostudomány, és így a Semmelweis Egyetem szerepe egy világjárvány idején nem merül ki a betegek ellátásában, feladata az is, hogy minden a betegség terjedésével, megelőzésével, védettséggel kapcsolatos kérdésre megpróbáljon választ találni. A közvéleményt az oltások hatására kialakult ellenanyagszint rendkívüli módon foglalkoztatja, az eltérő érzékenységű ellenanyagtesztek bizonytalanságérzést okozhatnak, ezért tartotta fontosnak az egyetem, hogy egy egységes eljárással, és ennek köszönhetően egymással összehasonlítható eredményekkel is megvizsgálja a kérdést.

A Semmelweis Egyetem 1195 vérvételt végzett el a vizsgálat során, olyan személyeknél, akiknek volt megelőző negatív teszteredménye.

A vizsgálat eredménye, hogy a korábban negatívnak mért személyek 88%-a az egyetem mérésében pozitívnak mutatkozott, azaz van kimutatható és elegendő szintű vírusellenes ellenanyaga.

Az eddigi mérések számait az alábbiakban foglaljuk össze:

Oltóanyag

Volt korábban negatív ellenanyagtesztje

Semmelweis Egyetemen is negatívnak mérték

Pozitívak aránya

(megfelelő ellenanyagszint kimutatható)

Sinopharm

881

143

84%

Pfizer

109

3

97%

Moderna

16

1

94%

AstraZeneca

69

2

97%

Sputnyik V

120

0

100%

ÖSSZESEN

1195

149

88%

A Semmelweis Egyetem orvosszakmai véleménye ugyanakkor továbbra is az, hogy az egyes vakcinák hatásosságának mértéke csak az oltást követően fellépő fertőzések, megbetegedések, kórházi felvételek és halálesetek számának alakulása alapján határozható meg. A Semmelweis Egyetem – mint Magyarország egyik legnagyobb COVID-ellátó intézménye – december 26. óta (a hazai oltások megkezdésétől) követi a klinikáin megjelenő eseteket, és összeveti azokkal az adatokkal, hogy a betegek kaptak-e, és ha igen, akkor hány db és milyen vakcinát.

A Semmelweis Egyetem COVID-19 elleni oltásban részesült személyeken végzett ellenanyag-vizsgálatának eredménye védőoltás és életkor szerint:

Oltóanyag

Életkor

Volt korábban negatív ellenanyagtesztje

Semmelweis Egyetemen is negatívnak mérték

Pozitívak aránya

(megfelelő ellenanyagszintje van)

Sinopharm

-60

106

7

93%

60+

775

136

82%

összesen

881

143

84%

Pfizer

-60

69

0

100%

60+

40

3

93%

összesen

109

3

97%

Moderna

-60

11

1

91%

60+

5

0

100%

összesen

16

1

94%

AstraZeneca

-60

57

2

96%

60+

12

0

100%

összesen

69

2

97%

Sputnyik V

-60

78

0

100%

60+

42

0

100%

összesen

120

0

100%

Összesen

-60

321

10

97%

60+

874

139

84%

összesen

1195

149

88%

Fontos hangsúlyozni, hogy ezeket a méréseket korábban negatív ellenanyagszinttel rendelkező szelektált populációnál végezte el az intézmény, akiknél mintegy 88%-ban igazolható volt az ellenanyag-pozitivitás. A teljes oltott lakosság esetében egy ezt megelőző vizsgálat minden Magyarországon alkalmazott vakcina esetében 96% feletti pozitivitást mutatott.

Az eredmények messzemenően igazolják a hazánkban használt vakcinák hatékonyságát. A vizsgálatnak ugyanakkor üzenete van a be nem oltottak számára is. Azt üzeni ugyanis nekik, hogy saját és környezetük egészségének megóvása érdekében mihamarabb oltassák be magukat, hogy néhány héten belül ők maguk is rendelkezhessenek a koronavírus és szövődményei elleni védettséggel. A legfontosabb üzenet, hogy a hazánkban használt vakcinák megfelelő ellenanyag-választ váltanak ki és hatékonyak, az oltásnál pedig nincs fontosabb és eredményesebb védekezés

Továbbra is az oltás az első a vírus elleni küzdelemben, ezért kérünk mindenkit, aki még nem tette, jelentkezzen az oltásra – zárul a közlemény.

Neked Ajánljuk