Lázár János: A politikának kereszténynek kell lennie – Mandiner

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség estjén járt Lázár János. Az eseményen a kormányzati politikát értékelve elmondta, hogy „a választási győzelem még nem a küldetés végét jelenti, még csak félúton járunk. Ahhoz, hogy az elért társadalmi változások visszafordíthatatlanná váljanak, az általános társadalmi jólét szintjét kell jobbá tenni”.

A politikus kiemelte a magyar identitás megőrzésének fontosságát, mondván, közös ezeréves tapasztalatunk, hogy a Kárpát-medencében nem szövetségesek, hanem ellendrukkerek, vagy inkább ellenségek között éljük világunkat. Ezután a miniszterelnökről elmondta, hogy szerinte ő az a politikus, aki 100 évvel Trianon után először érte el, hogy

a magyar tud sikeres és győztes nemzet lenni.

Lázár János elmondta, őt az foglalkoztatja, hogy 2030-ra hogyan lehet ezt az országot „feljebb tolni” az országok élhetőségi, szerethetőségi, belakhatósági rangsorában.

A politikus szerint ehhez a kormány, a Fidesz és a KDNP összmunkájára lesz szükség. Továbbá megjelölt három olyan célt, amelyet szerinte teljesíteni kell: 

  •  A politikának kereszténynek kell lennie, és ez a politika belső erkölcseire is vonatkozik.
  •  szociális alapú kormányzás kell,
  •  továbbá erős társadalomra van szükség.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Neked Ajánljuk