Közleményben álltak ki a lopással vádolt államtitkár mellett a kulturális intézmények vezetői – Mandiner.hu

Fekete Pétert a 444.hu vádolta lopással, majd a jobbikos Brenner Koloman feljelentette, miközben az államtitkár a közlemény szerint a jogszabályok alapján járt el.

„A Magyar Kultúra Napján azt kell bejelentenem, hogy folytatólagosan elkövetett lopás miatt feljelentést teszek a kultúráért felelős államtitkár, Fekete Péter ellen” – közölte a 444 portállal szombat este  Brenner Koloman, a Jobbik parlamenti képviselője, az Országgyűlés alelnöke.

Mindezt azért, mert Fekete Péter az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár pénteki átadóján tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy rendszeresen leemel ezt-azt a közgyűjtemények polcairól.

Az államtitkár mellett vasárnap sajtóközleményben álltak ki különböző kulturális intézmények vezetői.

„Fekete Péter kulturális államtitkár az elmúlt négy évben többszáz kulturális eseményt, intézményt nyitott meg. Ezen alkalmak egy jelentős részén kulturális intézmények kiállítási tárgyainak bemutatásával szemléltette a magyar kulturális tradíciók szövetét, összhangját és egymásra épülését.

Azok, akik ezt a szellemes, szimbolikus és formabontó szemléltető módszert – amelynek használata során a jogszabályok szerint járt el – újságírói és jogi eszközökkel támadják, csak azt árulják el, hogy ők nem vettek részt ezeken a rendezvényeken, de nem is próbálták megismerni a valós tényeket” – írták.

„Képmutató hecckampány helyett inkább járjanak az eddiginél lényegesen többet kiállításra, színházba, koncertre, táncelőadásra, operába, olvassanak sokkal több könyvet, nézzenek jó filmeket és hallgassanak sok zenét. Ha megteszik, akkor talán majd belátják, hogy nem a kulturális értékek és értékteremtők előtt tisztelgő gesztus, hanem annak tudatos félreértelmezése az elítélendő cselekedet” – zárul a közlemény, amelyet Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Kiss B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója írt alá.

Neked Ajánljuk