Koronavírus: megérkeztek a szombati hazai adatok – Portfolio

A 26 új eset a legmagasabb szám ezen a héten, és napról napra emelkedik. Ugyanakkor még mindig nem éri el a múlt hétre jellemző értékeket, vagyis a kis hullám ellenére a csökkenő trend továbbra sem tört meg.

A járvány lassuló terjedését igazolja az is, hogy az aktív esetek száma folyamatosan csökken, jelenleg 1201 ismert esetet tartanak nyilván. A hét elején még 1500 felett járt a szám. 

Sajnos a halálozási adatok még nem mutatnak ennyire javuló képet. A járvány lefutásának természetes logikája, hogy a fertőzés lassulását később követi az elhunytak számának csökkenése. Jelenleg is inkább stagnálás jellemző, a tegnapi 7 haláleset is beleillik az átlagosan 5 körüli napi jellemző esettel. Ennek egyenes következménye, hogy a nyers halálozási ráta is emelkedik, jelenleg 13,6%-on áll.

A regionális bontás alapján továbbra is az ország középső területén terjed a vírus, az ország többi részén elvétve találnak csak fertőzöttet. Az egyetlen újdonság, hogy a Budapest (9), Pest (5) és Komárom-Esztergom megye (7) mellett abban a Nógrád megyében találtak 5 fertőzöttet, ahol eddig alig volt ismert megbetegedés.

Neked Ajánljuk