Koronavírus: drámaian romló magyar helyzet , a finnek nagy lezárásokról döntöttek – Portfolio

A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének további jelentős lassulását mutatják a pénteken közzétett új mérőszámok.  A brit statisztikai hivatal (ONS) közölte, hogy széles körű lakossági próbaszűrésekre alapuló becslése szerint Angliában – az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában – jelenleg 373 700 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma. Ez azt jelenti, hogy Angliában minden 145 emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 0,69 százalékának szervezetében van jelen a koronavírus. Az ONS számítási módszertana a múlt héten 481 300 angliai fertőzöttet valószínűsített. Ennek alapján akkor az angol lakosság 0,88 százaléka – 115 ember közül egy – volt koronavírus-fertőzött.

A statisztikai hivatal január végén még egymilliónál magasabbra taksálta az angliai koronavírus-fertőzöttek számát. Ez azt jelentette, hogy akkoriban 55 emberre jutott egy fertőzött, vagyis az angol lakosság 1,87 százaléka hordozta az új típusú koronavírust.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testülete (SAGE) által elvégzett legfrissebb, ugyancsak pénteken ismertetett számítása szerint az R reprodukciós ráta az Egyesült Királyság egészének átlagban továbbra is 0,6 és 0,9 között van, vagyis a becslési sáv mindkét szélsőértéke a kritikus 1-es szint alatt jár. Ez a becslés – amely azonos a SAGE múlt heti számítási adataival – azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 6-9 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis a járvány terjedési üteme e mérőszám szerint is lassul.

A testület számítási módszertana szerint a 0,6-0,9 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőződések száma minden egyes nap 3 és 6 százalék közötti ütemben csökken országos átlagban az előző 24 órához képest.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a Downing Streeten tartott péntek esti sajtóértekezletén kijelentette: a számok azt jelzik, hogy a folyamatok jó irányban haladnak. Hangsúlyozta: ennek további jele, hogy a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók száma az elmúlt két hétben 40 százalékkal csökkent.

Hancock hozzátette ugyanakkor, hogy még mindig nagyon sokan, a legutóbbi összesítés szerint 15 485-en vannak kórházban Covid-19 betegséggel, ráadásul továbbra is vannak olyan országrészek, amelyekben a fertőzések száma még emelkedik.

Jonathan Van-Tam professzor, az angliai tisztifőorvos-helyettes a péntek esti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nagyon biztatónak tartja, hogy a nagy-britanniai oltási program változatlanul robusztus ütemben halad, de kijelentette, hogy “a csatát még nem nyertük meg”, és egyelőre azoknak sem szabad lazítaniuk a járvány megfékezését célzó korlátozások betartási fegyelmén, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást. (MTI)

Neked Ajánljuk