Kijött a kómából a terézvárosi házomlásban súlyosan megsérült balerina – Index.hu

A terézvárosi Jókai utcában feltehetően a nem megfelelő konstrukció miatt leomlott egy épület homlokzata. A balesetben súlyosan megsérült egy 26 éves balerina is, amikor épp arra sétált párjával, akivel az Operettszínház felé tartottak egy táncpróbára.
A nőt súlyos koponya- és gerincsérüléssel az intenzív osztályra szállították, gépekre kötötték, és lábai lebénulásától is tartanak. Azonban jó hír is érkezett, a legfrissebb információk szerint kikerült a kómából – írja a ripost.hu.
Nikolett párja, Babácsi Benjamin könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
A táncosnő egyik gimnáziumi évfolyamtársa, akivel közismereti tárgyakat tanultak akrobata- és balett-táncos-növendékekkel, azt mondta Niki volt az iskola egyik legnépszerűbb diákja.
A korosztályunkban mindenkit megrázott a balesete. Niki mindig is középpontban volt, és állandóan nevetett. Nehéz elképzelnünk civilként, ő a színpadra született. Mindannyian a legjobbakban reménykedünk, és többen csatlakoztunk a színháza által indított imalánchoz is, talán ez is segített a barátunkon. Niki egy igazi harcos. Szinte csoda, ami vele történik. Javult az állapota, de a gerincéhez továbbra sem mernek az orvosok hozzányúlni
– mondta a balerina volt diáktársa.
(Borítókép: Szoller Zsófi / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.