Kemény videóban ment neki az amerikai nagykövetség a magyar kormánynak – Index.hu

A nagykövetség ilyennek találta például Kövér László országgyűlési házelnöknek azon mondatát, hogy

mi van akkor, ha a birodalomépítési politika nyugatról keletre zajlik, és Ukrajna újabb reménybeli tartománya az Euroatlanti Birodalomnak?

Hasonló kategóriába sorolták Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szeptember végén elhangzott hadüzenetes mondatait, és azt is, hogy Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok is „haszonélvezője a háborúnak”, és ezért nincs érdeke a befejezésében. 

Az amerikai nagykövetség ezenkívül példálózott még Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egyik mondatával is, mely szerint „az Egyesült Államok egyetemeiről kiindulva olyan neopogány és kifejezetten barbár ideológia nyert teret, amely megtagadja mindazt az értéket, amelyet az emberiség létrehozott” (a kijelentésnek egyébként nem volt köze a háborúhoz). Végül a Kontra nevű online portáltól is idéztek egyet.

Nem mellékes, hogy az amerikai nagykövetség „a kormány által finanszírozott” szervezetként tünteti fel a videóban a Demokrata hetilapot, a Nézőpontot és a Kontrát is. A felvétel végén pedig erre visszautalva azt üzenik:  

Az elmúlt hetekben egyes vezető magyar kormányzati szereplők és a kormány által finanszírozott kommentátorok durva Nyugat- és Amerika-ellenes nyilatkozatokat tettek. Magyarország és az Egyesült Államok egymás szövetségesei. Mivel az orosz agresszió mindannyiunkat fenyeget, össze kell tartanunk, nem pedig széthúznunk.

(Borítókép: Az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján, 2022. szeptember 26-án. Fotó: Máthé Zoltán/MTI)

Neked Ajánljuk