Jakab Péter és a karlendítő jobbikos jelölt is kikapott Ózdon, megvan Márki-Zay Péter első győzelme – 24.hu

Hosszabb Facebook-bejegyzésben köszöntötte az ellenzéki előválasztást Schilling Árpád rendező, politikai aktivista. A jelenleg Franciaországban élő művész azt írja, számára nem az 1990-es választások, hanem a 2021-es előválasztás az újkori magyar demokrácia legnagyobb sikere.

Akkor szinte mindenki imádta a politikát, mert nem látott benne mást, csak a szabadság és a jólét ígéretét. Mára szinte mindenki megkeseredett, és lemondott korábbi álmairól, ezért is olyan nagyszerű ez a teljesítmény. Ezt az előválasztást a béka segge alól kellett létrehoznia azoknak, akikben még maradt némi remény és tenni akarás.

Értékelése szerint az előválasztás az első komoly demokratizáló projekt, ami ebben az országban megvalósulni látszik. „A politikusokat számon kérik, a korrupció, a hazugság és a szélsőséges ideológia széles körben válik vita tárgyává. Az emberek részt akarnak venni, felelősséget akarnak vállalni és felelősségre akarják vonni azokat, akik visszaélnek a bizalmukkal. És mindezt egy olyan hatalom árnyékában, amely nem válogat a módszerekben, amikor le kell járatni, tönkre kell tenni, el kell hallgattatni valakit, aki mást gondol, mint a győztesek szűk köre. Ha ezt a projektet sikerül tovább vinni, a még bizonytalanokat pedig meggyőzni, hogy ez lehet egy demokratikus ország, az bizony történelmi jelentőségű tett.”

Schilling szerint a Fidesz ma épp abban a pozícióban van, mint a nyolcvanas évek végén az MSZMP volt. „Van egy, a magyar népet nem tisztelő, azt kicsontozó, hazaáruló kormány, amely kizárólag a klientúráját támogatja, idegen gazdasági érdekeket szolgál, a nép nagy részének érdekeit nem tartja tiszteletben, felszámolja a szabadságjogokat, az emberi méltóságot, manipulálja a médiát, történelmet hamisít, bornírt módon ünnepelteti önmagát, miközben a szegénységet bünteti, a családtagokat meg külföldön taníttatja. A Fideszt épp úgy és épp azért kellene elzavarni, mint valaha az MSZMP-t. Csak jobban. Hatékonyabban” – fogalmaz a rendező.

Neked Ajánljuk