Itthon: Megtalálták a Dunában eltűnt lány holttestét | hvg.hu – hvg.hu

Három testvér fürdött Visegrádnál, két gyerek ki tudott úszni a vízből.

A Duna budapesti szakaszán, az Újpesti vasúti híd közelében találták annak a lánynak a holttestét, aki még szerdán tűnt el a Dunában Visegrádnál – közölte a rendőrség. A holttestről kajakosok értesítették a rendőröket.

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyben a BRFK közigazgatási hatósági eljárást folytat – írták a közleményben.

A 17 éves lány két testvérével fürdőzött a folyóban a visegrádi kompkikötőnél szerdán. 16 éves öccse és 7 éves húga ki tudott jönni a vízből, de ő már nem. Az MTI korábbi híradása szerint a fiatalok üzemi területen mentek a folyóba, ahol tilos fürödni, szüleik nem voltak velük. A lányt a rendőrök több hajóval, szonárral és búvárokkal, civilek segítségével is keresték.

Borítóképünk illusztráció.

Neked Ajánljuk