Itthon: Belga ügyészség: Drog volt Szájer József hátizsákjában | hvg.hu – hvg.hu

A képviselő keze vérzett, amikor a rendőrök igazoltatták. Szájer József a korábbi közleményében azt állította, a drog nem az övé.

A szomszédok hívták ki a rendőrséget arra a bulira, melyen részt vett Szájer József EP-képviselő is péntek este. Az ügyészség közleménye szerint péntek este fél 10-kor riasztották a rendőrséget a lakók, miután azt tapasztalták, az egyik épületben megsértették a koronavírus miatti korlátozásokat.

©

A 100 méterre lévő rendőrőrsről érkező rendőrök rajtaütöttek a bulin, és körülbelül húsz embert fogtak el. Két résztvevő, D. O. (1977) és P. B. (1987) diplomáciai mentelmi jogára hivatkozott. Egy járókelő jelentette a rendőrségnek, hogy látott egy férfit menekülni az esővízelvezető csatornán, akire rá is mutatott – ő volt Szájer József. Az ügyészségi közlemény szerint a képviselőnek véresek voltak a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak. Személyi okmányokat nem tudott bemutatni, ezért hazakísérték, ahol igazolta magát.

Szájer ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt eljárást indítottak, de a tényleges vizsgálathoz ki kell kérni a mentelmi jogát – áll az ügyészség közleményében, melyet az Eurológusnak küldött el. A nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket nem közölnek.

Szájer tagadta, hogy az övé lenne a kábítószer

Az ügyészség előtt nem sokkal közleményt adott ki Szájer József lemondott EP-képviselő, aki elismerte, hogy jelen volt a pénteki brüsszeli „házibuliban”. A rendőrségi igazoltatás után jelezte, hogy képviselő, mert igazolvány nem volt nála. A rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítették, majd hazavitték.

Szájer József azt írta, kábítószert nem fogyasztott, a rendőrségnek helyben felajánlotta, hogy készüljön hivatalos teszt, de végül nem tesztelték. A képviselő a közleményében szó szerint így fogalmaz:

A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem. Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.

Szájer hozzátette, vasárnap bejelentett lemondásával levonta a személyes és politikai következtetést.

„Megkövetem a családomat, kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék. A botlás személyes, azért csak magam tartozom felelősséggel, kérem ne terjessze azt ki senki se a hazámra, se a politikai közösségemre.”

Szájer József vasárnap jelentette be lemondását, amelyben egy szóval sem említette, hogy megszegte volna a gyülekezésre vonatkozó szabályokat. Azt írta

egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot.

A politikus hangsúlyozta: lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, „minden eddiginél ádázabb küzdelem” tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja azt.

A képviselő úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni. Annyit írt még, hogy a jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett szellemi területen folytatja a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladatait is – amelyekről később ad tájékoztatást – az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogja teljesíteni.

A Fidesz EP-képviselőcsoportja kedden adott ki közleményt, aszerint Szájer az egyetlen helyes döntést hozta a lemondásával, amit tudomásul vesznek, ahogy azt is, hogy bocsánatot kért a családjától, politikai közösségétől és a választóktól.

A sajtó buktatta le Szájert

A korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy péntek este a brüsszeli rendőrség egy 25 fős szexpartin ütött rajta egy belvárosi klubban (a belga HLN videója alapján egy melegbár épületében), a Rue des Pierres-nél. Belga sajtóhírek szerint a társaság főleg férfiakból állt, a kijárási korlátozások megszegése miatt bírságolták meg őket. Az ügyészségi közlemény nem egy bárt, hanem egy lakást említett helyszínként, az utcanév viszont azonos. A Brussels Times szerint a buli résztvevőit fejenként 250 euróra büntette a rendőrség.

A keddi sajtóbeszámolók szerint az EP-képviselő mellett több diplomata is részt vett az orgián. Az újság tudomása szerint az EP-képviselő megpróbált elmenekülni, de elkapták, majd ezek után a mentelmi jogára hivatkozott. A Brussels Times szerint drogokat is találtak a helyszínen.

A belga HLN azt írja, szerkesztőségüknek megerősítették, hogy a rendezvény egy szexparti volt, amelyen részt vett az Európai Parlament egyik képviselője. A HLN konkrétan magyar képviselőről írt, aki állításuk szerint ezt követően lemondott mandátumáról. A magyar szál megjelent a VTM News tudósításában is, ahol olyan politikust említenek, aki az ő verziójuk szerint kapcsolatban áll a Fidesszel, Orbán Viktor magyar miniszterelnök “jobboldali nacionalista” pártjával.

Neked Ajánljuk