Horror áron juthatunk hozzá az alapfűszerünkhöz is – Index.hu

A só ára valamikor az aranyéval vetekedhetett, sőt háborúk is dúltak érte – emiatt is nevezték fehér aranynak. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már nem csak kézzel bányásszák, ezért manapság szinte minden háztartásban megtalálható alapételízesítőnek számít.

Habár a só árfolyama ma már köszönőviszonyban sincs az aranyéval, mégis AGGODALOMRA AD OKOT A TERMÉK DRASZTIKUS DRÁGULÁSA, amely tükrözi a jelenlegi világgazdasági folyamatokat. 

Magyarországon jelenleg nem folyik sóbányászat, ezért kizárólag importból lehetséges a lakosság sóellátását biztosítani. Az idén májusban Ukrajna legnagyobb sóbányája leállította a termelést, amely fél Európára – köztük Magyarországra is – hatással van. Vinkler Tibor, az eletso.hu webáruház vezetője nem tart attól, hogy tartós készlethiány alakulhat ki még annak ellenére sem, hogy az orosz–ukrán háború miatt az első számú importcsatorna megszűnt, mivel a parajdi bányából, illetve Lengyelországból és Ausztriából is érkezik só az országba. 

A lebombázott infrastruktúra és útvonalak miatt nem megoldható a kitermelt kősó elszállítása: amíg az ukrán kamionok az erdélyi (parajdi) sóbányákban álltak, addig a magyar boltok polcain megtalálható sók árai emelkedésnek indultak. 

Sokat drágult a só

A parajdi étkezési só (1 kg) aktuális legalacsonyabb ára 650 forint, míg 4 évvel ezelőtt ugyanezért az erdélyi sóért 372 forintot kellett csak fizetni. Ez 75 százalékos áremelkedést jelent.

so.png

Fotó: Index

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mérései szerint is nyugtalanítóan meredek drágulás indult el 2019-ben, ami 2022-ben sem enyhült igazán.

4 év alatt a hivatalos adatok szerint 71 százalékos áremelkedés történt a sópiacon – 112-ről 192 forintra nőtt 1 kilogramm étkezési só ára.

Vinkler Tibor emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány alatt az ellátási láncok akadoztak, amely során nehézkessé vált a só szállítása. Attól nem kell tartani, hogy elfogy a só, azonban a szállítással vannak gondok. Az Európai Unió döntéshozói időben felismerték, hogy óriási veszélyeket rejt magában a sószállítmányok elakadása, ezért változtattak az exportra vonatkozó szabályozásokon.

Amennyire hétköznapi terméknek tűnik a só, úgy annyira függünk is tőle. Nemcsak az élelmiszeripar vagy a mezőgazdaság, de a gyógyászat és a vegyipar számára is elengedhetetlen – derül ki az Európai Sótermelők Szövetségének (EUsalt) közleményéből.

A só egy kémiai vegyület (nátrium-klorid), így jogosan merül fel a kérdés, hogy laboratóriumi körülmények között lehetséges-e előállítani. Vinkler Tibor szerint ez nem olyan egyszerű kémiai művelet, mivel a só mesterséges előállításához is sóra lenne szükség (hiszen alkotóelemei a nátrium és klór a természetben leggyakoribb formában épp sóként fordulnak elő). 

Ez a két elem (a nátrium és a klór) adja a gyógyszeripar alapanyag-felhasználásának 60-70 százalékát. Mindezek alapján elmondható, hogy a szegmens igencsak sóigényes.

Be kell-e spájzolnunk a sóból?

A parajdi sóbánya még mindig több száz évre elegendő sót rejt magában, de a fentiek alapján arra következtethetünk, hogy kialakulhat átmeneti sóhiány Magyarországon.

A gazdasági előrejelzések szerint további drágulás várható. Ez pedig minden bizonnyal számos sót tartalmazó termék árát is magával húzza majd.

Érdemes óvatosan bánni a túlzott, tömeges felvásárlással is, mivel annak szintén árfelhajtó hatása lehet.

(Borítókép: Donal Husni / NurPhoto / Getty Images)

Neked Ajánljuk