Hatszoros lesz az áram, tízszeres a gáz piaci ára – Menedzsment Fórum

Csütörtökön délelőtt jelent meg a rezsicsökkentés módosításáról szóló rendelet. Ez részben orvosolta azt a kérdést, hogy mi lesz azokkal, akik elektromos árammal fűtenek, az úgynevezett H tarifát ugyanis a rendelet mentesítette a rezsicsökkentés csökkentésének hatálya alól. Kiderült valami arról is, hogy mi lesz azokkal a társasházakkal, ahol egy mérőóra van, ezek a lakások száma alapján kapnak majd korrekciót. Ugyanakkor azokat, akik egyik energiahordozóval spórolnak (például kevesebbet fűtenek, mert jól szigetelt a házuk, vagy napelemmel rendelkeznek és mérsékelt az áramfogyasztásuk) ugyanúgy bünteti a rendszer, mint azokat, akiknek energetikai szempontból pazarló az otthona. Az áram és a gáz között ugyanis nem lesz semmiféle „egyenértékszámítás”.

Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatót tart a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor ban, az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 21-én. Fotó: MTI/Veres Nándor Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatót tart a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor ban, az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 21-én. Fotó: MTI/Veres Nándor

Az átlagértékek azok, amelyeket a rezsicsökkentés megváltoztatásának bejelentésekor Németh Szilárd már ismertetett:
–    földgáz esetén 1729 m3/év/mérési pont, azaz 59 132 MJ/év/mérési pont (felhasználási hely) mértékig lesz csökkentett ár
–    villamos energiánál pedig 2523 kWh/év/mérési pont (felhasználási hely) fogyasztásig.

Aki ezeket túllépi, az úgynevezett átlagértéket, azaz Európa egyik legdrágább áram és gázdíját fizetheti. A földgáz esetén:
2022. augusztus–szeptember hónapok vonatkozásában: 21,416 Ft/MJ
2022. október–december hónapok vonatkozásában: 22,002 Ft/MJ.

Mindez azt jelenti, hogy a mostani köbméterenkénti (szolgáltatótól függően) 80 forint körül szóró ár 800 forint körüli összegre fog felugrani. Ez annak fényében, hogy Orbán Viktor februári moszkvai látogatásán lelkesen bólogatott, amikor Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy a piaci ár ötödéért adják a gázt a magyaroknak, igen borsos. Ha az ilyen szemenszedett hazugságokat félretesszük, és megnézzük, hogy hétfőn Szerbiának nagyjából 200 forintos köbméterenkénti áron adott el Szijjártó Péter 500 millió köbméter gázt, akkor a 800 forintos összeg igencsak extraprofitgyanúsnak tűnik!

Az áram esetén a most megjelent jogszabály szerint az A1 és A2 árszabás esetén 70,104 Ft/kWh, míg B (alap) árszabás esetén 62,884 Ft/kWh lesz a piaci ár. A mostani 12 forint körüli kWh-ás árral összevetve ez elvileg hatszoros emelést jelentene. Ugyanakkor az új szabályozás szerint rendszerhasználati díjakkal együtt számított összeg lesz a fenti, így ha azt a mostani értékekkel vesszük, akkor nagyjából háromszoros lesz a drágulás.

Itt megint csak magyarázatra szorul a kormány részéről, hogy az általuk hihetetlen lelkesedéssel tolt atomenergiatermelés miért nem számít nagyobb súllyal. Jelenleg ugyanis a Paksi Atomerőmű termelése éves szinten lefedi a lakossági fogyasztást, a hivatalos statisztikák szerint ott nagyjából 11 forint körüli díj mellett tudnak egy kWh áramot megtermelni. Tény, hogy a termelés és a fogyasztás nincs szinkronban, ahogy a rendszerhasználat is pénzbe kerül, ezek összességében ugyanakkor nem indokolnak hatszoros árkülönbözetet.

Mfor vélemény:

Ahogy a kata esetében, úgy az energiaáraknál is komoly anomáliák alakultak ki, és valóban fenntarthatatlan volt a rendszer, az árakat rendezni kellett. Ebből a szempontból a kormány intézkedése – még ha az a lakosság egy része számára fájó – indokolt. Ugyanakkor a végső rendelkezés nagyon sok olyan családot fog komoly anyagi nehézségek elé állítani, akik hittek Orbán Viktornak, hogy fenntartható a rezsicsökkentés. Így az elmúlt években még ha lett is volna erre lehetőségük, akkor sem költöttek energiatakarékosságra. Ráadásul a kormány az árak esetén igencsak átesett a ló túloldalára, ami nagyon sok vidéki, energetikailag elavult otthonban élő számára okozhat majd megugorhatatlan akadályt.

Neked Ajánljuk