Hajszálra történelmi mélypontjától fordult a forint – Portfolio

Gyengüléssel kezd reggel a forint, az euró jegyzése 420,3-ig emelkedett, ami 0,3%-kal magasabb a kedd esti értéknél. A hét elején 426 felett láttunk új történelmi csúcsot az árfolyamban, majd onnan a halasztott orosz gázfizetés és az uniós megállapodást elősegítő törvényjavaslatok parlamenti szavazása segített a forinton és fordult a jegyzés. Azonban a jelek szerint ez csak átmeneti volt, már kedden látszottak annak jelei, hogy kifulladt a menetelés. Ma reggel pedig újra elég egyértelmű üzenetet küldött a piac a forint gyengülésével. A következő nagy kérdés az lehet, hogy a holnapi egyhetes betéti tenderen mit lép az MNB a forint gyengülését látva. A jegybank ugyan alig egy hete szögezte le egyértelműen, hogy lezártnak tekinti a kamatemelési ciklust, azóta viszont a deviza jelentősen gyengült. Persze egy ilyen erős kijelentésből nehéz visszatáncolni a hitelesség jelentős sérülése nélkül, szóval a piac is izgatottan várhatja a lépést. A dollárral szemben most 422,35 körül járunk, míg az angol font 483,25 forintba kerül.

A forint legközelebbi versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona is minimális gyengüléssel indította a napot az euróval szemben, miközben a feltörekvő piacon a török líra stagnál a dollárral szemben, az orosz rubel pedig 0,7 százalékos erősödést mutat.

A dollár tegnap nagyot esett az euró ellenében egy délután megjelent amerikai munkaerőpiaci adat hatására, így ismét a paritás közelébe került a jegyzés. Most 0,9967 körül jár, ami 0,2%-os dollárerősödést jelent egyelőre, vagyis a jelek szerint ott is jöhet ismét a fordulat. A japán jen egyelőre alig mozdul, míg az angol font 0,3%-os gyengüléssel kezdi a napot.

Címlapkép: Getty Images

Neked Ajánljuk