Gulyás Gergely: a második félévben már csak indokolt esetben rendel pluszban vakcinát Magyarország – Portfolio

A tegnapi kormányülés kapcsán elmondta, hogy foglalkoztak a vakcinabeszerzésekkel, és ezekről azt tudja elmondani, hogy Magyarország kínai és orosz vakcinára is kötött szerződéseket, az erre vonatkozó szerződéseket 24 órán belül nyilvánosságra hozzák.

Gulyás elmondta, hogy mivel Magyarország képes az év első felében beoltani mindenkit, ezért az év második felére csak akkor rendelnek vakcinákat, ha az feltétlenül szükséges. A jelenlegi vakcinaszerződések alapján ha minden 18 év feletti magyar lakos kér oltást, akkor is mindenkit másfélszer be tudunk oltani. 4 millió adag vakcina marad a jelen állás szerint – mondta.

Ezért olyan vakcinák esetén a kormány óvatos, amelyek csak a második félévben érkeznek, különösen, ha csak a második félév második félévében érkeznek. A Moderna vakcinánál is ez a helyzet, abból nem rendeltek, ami vélhetően csak a negyedik negyedévben érkezik.

Szeretnék nyilvánosságra hozni az EU-s szerződéseket is, legalábbis ami Magyarországra vonatkozik, ennek érdekében az EU-hoz fordul majd a kormány.

Neked Ajánljuk