Gazdaság: Orbán: Novemberben 80 ezres nyugdíjprémium jön | hvg.hu – hvg.hu

Novemberben jön a nyugdíjprémium, 80 ezer forint lesz – jelentette be Orbán Viktor a péntek reggeli miniszterelnöki rádióinterjúban, azt is hozzátéve, hogy bár ennél kevesebb járt volna több mint 400 ezer embernek, de mivel jól áll a gazdaság, így mindenki megkapja a teljes összeget, és mivel az inflációhoz igazítják, ezért sokan 100 ezer forint prémiumot kapnak.

Ismét elmondta, amit a héten már többször elismételtek a kormánytagok, hogy a gyerekeseknek ígért szja-visszatérítés egymillió kilencszázezer embernek jár majd, és ez februárig megtörténik, az adóhivatal már dolgozik rajta.

Az ukrán gázszállítási ügyről azt mondta, hogy abban nem tudja Ukrajna érdekeit figyelembe venni. Szerinte a gázszállítás Ukrajna felől nincs biztosítva, ezért fog jönni dél felől.

A hadsereg fejlesztésének szükségességéről is beszélt a miniszterelnök, megemlítve a hajmáskéri hadgyakorlat helyszínére kihelyezett kormányülést is. Azt mondta, nehéz helyzetben van a magyar hadsereg, mivel az elmúlt 20–30 év elgondolása arról, hogy NATO-tagként majd megvédenek minket és keveset kell költeni a honvédségre, az hibás. Feltette a kérdést: ki segítene egy idegen országon, amely nem tesz meg mindent a maga biztonságáért? Azt is elmondta, fontos döntéseket hoztak, bár ezt nem részletezte.

A migráció sem maradhatott ki a témák közül. Brüsszeltől nagyon kevés pénzt kaptunk a migráció megállítására Orbán szerint. A költségeket az EU szerinte figyelmen kívül hagyta, pedig többször felhívta erre a figyelmet. Ha más kap erre pénzt, akkor az minket is megillet. Szerinte most az látszik, hogy pár országnak ígérnek pénzt határvédelemre, a méltányosság azt diktálná, hogy mi is kapjunk belőle.

Neked Ajánljuk