Gálvölgyi: Nemcsak Sas Józseftől kell elbúcsúzni, hanem egy műfajtól is – hvg.hu

Pályatársai emlékeznek a vasárnap elhunyt Sas Józsefre.

Gálvölgyi János szerint Sas József akkora művész volt, mint Latabár Kálmán, Rátonyi Róbert, vagy Hofi Géza. Az ATV-nek azt mondta, “nem csak tőle kell elbúcsúzunk, hanem egy műfajtól is, aminek azt hiszem egyszer és mindenkorra vége lett. Mert egyrészt ott volt ez a színház, a Mikroszkóp, amit megszüntettek, és helyette azóta sincs úgymond szinte semmi.”

Gálvölgyi nemcsak kollégája, hanem a barátja is volt, szinte napi kapcsolatban álltak. Hernádi Judit is többször dolgozott vele a TV-ben, aztán Sas hívta a Mikroszkóp Színpadra is. Hernádi arról beszélt, most szilveszterkor “eszében volt”, hogy felhívja a humoristát, de végül nem tette meg. Ezt már nagyon bánja.

Valahogy mindig elkövetjük ezeket a hibákat, hogy nem akkor szeretünk valakit, meg nem akkor értékelünk valakit, amikor éppen ott van, és kéne.

Sas József 82 éves korában hunyt el. A művészt január 5-én kellett kórházba szállítani koronavírus-fertőzés miatt. Sajtóértesülések szerint oxigént kapott, de tudata tiszta volt, mindennap beszélt a családjával. Sas nemcsak életkora miatt tartozott veszélyeztetett csoportba, épp ezért a hírek szerint “a széltől is óvták” a járvány alatt, mégis elkapta a fertőzést.

Sas József három éve, orvosai tanácsára vonult vissza a munkától. Tavalyelőtt Thaiföldön járt feleségével, majd 10 nappal a hazaindulásuk előtt kétoldali sztrókot kapott. A művész ezután hónapokat töltött kórházakban és rehabilitációs intézetekben. Felesége akkor azt nyilatkozta: férje nagyon lassan gyógyul, “ez a betegség rosszabb, mint a rák”.

Neked Ajánljuk