Feladta magát a két fiatal, akik letörték a Margit híd kőkeresztjeit – hvg.hu

A fiatalok a szüleik kíséretében mentek be a rendőrségre.

Feladták magukat a rendőrségen azok a fiatalok, akik tavaly november 20-án este letörtek és magukkal vittek két kőkeresztet a budapesti Margit hidat díszítő Szent Korona-szobrokról – közölte honlapján a rendőrség. A 16 éves fiú és a vele egykorú lány a szülei kíséretében jelentkezett a II. kerületi rendőrkapitányságon. Bevallották a tettüket.

A rendőrség a fiatalokat „védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett lopás bűntett” megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki.

A két tinédzser a kihallgatáson elmondta, hogy nem akarták ellopni a kereszteket, hirtelen ötlet vezérelte őket, amikor úgy döntöttek, hogy letörik azokat, amit azóta nagyon megbántak.

Január 6-án is megrongálták a kereszteket, ezzel összefüggésben két férfit keres a rendőrség, ők a korábbi cikkünkben szereplő videóban is feltűnnek. 2018-ban egyébként két 19 éves férfi is letörte a kőkereszteket, ők hat keresztet dobtak a Dunába, kettőt magukkal vittek, ellenük már vádat emeltek.

Neked Ajánljuk