Elesett az M7-es autópálya, a legrosszabbra kell számítani a Balaton felé – Index.hu

Kollégánk is megerősítette, hogy csak nagyon lassan lehet előrehaladni az M7-es autópályán a Balaton felé, a kocsisor gyakorlatilag egy helyben toporog a sztrádán.

Az M3-as autópályán a korábbi balesetnél Nyíregyháza felé a bagi kijárat után már feloldották a korlátozást, de a torlódás továbbra is több kilométeres. Aki teheti, Gödöllő és Kerekharaszt között a 3-as főúton vagy dél felé a Valkó–Tura-útvonalon kerülhet.

Nem jobb a helyzet az M1-es autópályán sem, Hegyeshalom felé Győr elkerülő szakaszán két autó balesetezett. A 125-ös kilométernél csak a külső sáv járható, ez okozza a nagyjából öt kilométeres torlódást.

Ráadásul az ellenkező oldalon, Budapest felé a bámészkodók miatt feltorlódott járműsorban több autó karambolozott. A 126-os kilométernél is csak egy sáv használható, ott is jelentős a torlódás – közölte az Útinform.

Frissítés: Este hat óra magasságában feloldották a sávzárást az M7-es autópályán, így a forgalom mindkét sávon megindulhatott. Közben az M1-es autópályán is befejeződött a rendőri szemle és a műszaki mentés, így a forgalom ismét zavartalanul haladhat a sztrádán, közölte a rendőrség.

A Google Maps szerint most már nem kell hatalmas torlódásokra számítaniuk az autósoknak, az útvonaltervezőre este hat után nézett rá szerkesztőségünk.

(Borítókép: Borsi Gergely / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Neked Ajánljuk