Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz – Index.hu

Pityinger László, azaz Dopeman a minap arról beszélt a Mandinernek, hogy ha a kormány bedurrantja a gazdaságot, rájuk fog szavazni, az ellenzék célja pedig kizárólag a zsákmányszerzés. Dopeman a 2010-es évek elején erősen kritizálta a kormányt, azonban szerinte egyre több ráció van Orbán Viktor politikájában.

Azzal vicceltem, hogy nem kell úgy félni annyira az oltástól, nézzék meg, mit vettek a multiban meg a dohányboltban tegnap. Az van, hogy kimaxoltuk a fogyasztást. Például ha a dolgokat természetes formájukban ennénk, ízfokozók nélkül, kevesebbel is jól laknánk. A cukor instant kábítószer, veszélyesebb, mint a kokain. Melléktermékként pedig ott van egy rakás betegség. Erről azonban nem a háttérhatalom tehet, persze mindig akadnak nyerészkedők, a multi valójában mi magunk vagyunk. Egyébként abból sem csináltok titkot, hogy szerintem a mostani járványnál százszor szarabb dolgokat is túlélt az emberiség. Az összeesküvés-elméleteket gyártó vírusszkeptikusok mindenesetre most megharagudtak rám. Csakhogy én sohasem megfelelési kényszerből nyilvánítok véleményt

– nyilatkozta a rapper a lapnak. Az interjú komoly visszhangot váltott ki, amire egy rövid videóban reagált a saját YouTube-csatornáján.

Most nagyon sokan kattognak azon, hogy mennyit fizetett nekem a Fidesz. Nem akarlak Titeket felidegesíteni, de most elmondom: megígérték, hogy ha beoltatom magam, kapok 100 ezer forintot.

Neked Ajánljuk