Borbély Zsolt Attila: Nemzetárulók és hazaárulók – Mandiner.hu

Jakab Péter, aki könnyen lehet a Jobbik Retkes Attilája.

„A kilencvenes évek első felében napvilágot látott egy közvélemény-kutatás valamelyik balliberális sajtótermék hasábjain, miszerint a legelutasítottabb társadalmi csoport Magyarországon az erdélyi magyar. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ütött szíven, midőn egyik tanárunk a politológia szakon épp ennek a felmérésnek a hátterét találta fontosnak elemezni szemináriumának keretében, azzal együtt, hogy napi szinten olvasva minden politikai sajtóterméket a Népszabadságtól a Pesti Hírlapig, a 168 Órától a Magyar Fórumig, csodálkozásra nem volt okom.

Nem volt nap, hogy a kormány bírálatának ürügyén a nyolcvan-kilencven százalékban SZDSZ dominálta média valamelyik orgánuma – vagy akár több is egyszerre – ne gyalázta volna a nemzeti értékrendet, ne gúnyolódott volna történelmünkön, kultúránkon, ne próbálta volna görbe tükörben ábrázolni nemzeti nagyságainkat Horthy Miklóstól Teleki Pálig és/vagy ne emelte volna piedesztálra az olyan címeres nemzetárulókat, mint a történelmi Magyarországot szétprédáló Károlyi Mihály. Megeshet, hogy az említett közvélemény-kutatás manipulált volt, de az akkori közhangulatban akár hiteles is lehetett.

A nemzeti oldalon még hosszú időn keresztül éles vita fog zajlani arról, hogy mekkora lehetett a reális mozgástere az Antall-kormánynak, hogy a kormány feje mennyire volt autonóm s mennyire irányított személy, hogy mit lehetett volna másképpen, nemzeti szempontból jobban, hatékonyabban csinálni.

Abban a kérdésben viszont aligha lehet polémia, hogy az ekkor elfogadott állampolgársági törvény, amely alig tett különbséget az idegen kultúrájú jövevények és a határon kívüli magyarok között, köszönőviszonyban nem volt a magyar összetartozás gondolatával, sem pedig a magyar létérdekekkel. Megfelelt viszont a nemzetellenes ballib sajtó teremtette társadalmi igényeknek.

Szinte szükségszerű volt, hogy a magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztését minden magyarra több nemzeti alapon álló politikai szervezet rövid időn belül célul tűzze ki. Ezt leghangsúlyosabban az erdélyi autonomisták képviselték az RMDSZ-en, valamint a Magyarok Világszövetségén belül.

A 2004-es, e tárgykörben kiírt népszavazás politikai lakmuszpapírként működött: hogy finomítsam Duray Miklós idevágó emlékezetes kijelentését, elvált a szív a májtól. Az összes határon túli szervezet, a nemzeti oldalhoz tartozó – parlamenten belüli és kívüli – pártok az állampolgárság kiterjesztését támogatták, a szinte minden lehetséges kérdésben a nemzeti érdekekkel ellentétes álláspontot képviselő MSZP és SZDSZ pedig gyalázatos, hazug kampány keretében arra biztatta a polgárokat, hogy nemet mondjanak az elszakított magyarok kettős állampolgárságára.

A frissen párttá alakult Jobbik Magyarországért Mozgalom, amely fokozatosan átvette a Magyar Igazság és Élet Pártjának helyét a magyar politikai életben, értelemszerűen az „igen” mellett kampányolt aktívan és intenzíven.

A népszavazáson az »igenek« nem kerültek akkora többségbe, hogy az törvényalkotásra kötelezze a parlamentet, de az eredmény így is hivatkozási alap lehetett, midőn a nemzeti oldal 2010-es kétharmados győzelme után a magyar országgyűlés három ellenszavazattal és öt tartózkodással megszavazta a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló jogszabályt. Nemmel három, akkor még MSZP-s képviselő szavazott: Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba. Ők, mondhatni, csak azt adták, mi lényegük, s azóta is önazonosak maradtak. Szanyi nyíltan románozza az erdélyi magyarokat, Gyurcsány pedig nem hagy ki alkalmat a magyar érdekérvényesítés megtorpedózására, legyen szó a megmaradt magyar szuverenitás feloldásáról az Egyesült Európai Államok rémálomszerű disztópiájában vagy akár a Székelyek nagy meneteléséről, amit Gyurcsányt leszámítva még a baloldali politikai vezetők is támogattak Bajnai­tól Mesterházyig.

De miként lehetséges, hogy a nemzeti érdekeket valaha hangsúlyosan vállaló Jobbik most e szimbolikus kérdésben is megtagadja önmagát? Mint köztudott, Jakab Péter, aki könnyen lehet a Jobbik Retkes Attilája (aki az SZDSZ utolsó elnöke volt), a minap önmagának is ellentmondva nyíltan beszélt arról, hogy meg kell vonni a határon kívüli magyarok szavazati jogát (InfoRádió, december 28.). Jakab a tőle megszokott következetlenséggel előbb leszögezte, hogy szerzett jogot nem lehet megvonni, majd pártja nevében egy szerzett jog visszavonásáról elmélkedett.

Miután az »egységes ellenzék« s annak hibát hibára halmozó »kapitánya«, Márki-Zay Péter az alkotmányos rend felforgatásával, a feles többségű alkotmányozással fenyegetőzik, azon már nincs mit csodálkoznunk, hogy Jakab Péter kétharmados jogszabályok módosítását tervezi, miközben a baloldal győzelmi esélyei napról napra csökkenni látszanak.

Ha szemügyre vesszük a Jobbik elmúlt fél évtizedét, azt láthatjuk, hogy a párt szinte minden lehetséges kérdésben megtagadta korábbi önmagát, legyen szó politikai szövetségkeresésről, határkerítésről, a magyar állami önállóság megerősítéséről, a családvédelemről, az önálló arcélű külpolitikáról s még hosszan sorolhatnám.

Miért pont a határon kívüli magyarság ügye lenne kivétel? Aki megkapta már jobbikos fórumon a párt talpasaitól a »román patkány« vagy a »szekus« jelzőt, pusztán azért, mert történelmi, jogi és nemzetpolitikai érveket mert felhozni a kettős állampolgárság mellett, szinte természetesnek tarthatja Jakab Péter színvallását.

Nem feledhetjük, hogy a pártot a gyurcsányi szövetségbe torkolló kényszerpályán korábbi elnöke, Vona Gábor indította el, de még benne is volt annyi igyekezet a következetesség látszatának fenntartására, hogy székelyföldi kudarcos körútja után is kiállt a külhoni magyarok szavazati joga mellett a minden bizonnyal keserű tapasztalatok dacára. Mert amikor egy egyszerű székely ember mondja egy miniszterelnök-jelölt szemébe a nyilvánosság előtt, hogy a disznóólát sem bízná rá, nemhogy az országot, az azért életre szóló élmény lehet.

Visszatérve az alapkérdésre: Trianon nemcsak terület- és lakosságveszteséget jelentett a magyarság számára, hanem egy olyan abszurd helyzetet hozott létre, melyben elméletileg és gyakorlatilag is elválaszthatóvá vált a nemzetérdek és az államérdek, mely szerencsésebb sorsú nemzeti közösségek esetében egybeesik, sőt egymást erősíti. A Horthy-korszakban még fel sem merült, hogy az állam vezetése ne folytasson össznemzeti politikát. A második világháború után a kommunista vezetés nemcsak a politikai horizontjából zárta ki az elszakított nemzetrészeket a nyolcvanas évek közepéig, de a köztudatból is kitörölni igyekezett az idevágó tényeket, a Trianonhoz vezető utat, a nemzet szétszakítottságát s nem utolsósorban a reintegráció jogos igényét.

A rendszerváltozás után a jobboldal össznemzeti programot hirdetett, de még a Horn-kormány politikájában is megjelent helyenként egyfajta államnemzeti érdekvédelem. Orbán Viktor is méltatta például, hogy e kormány akadályozta meg az OTP elleni Soros-féle spekulációt. A Kempinskiben koccingató Medgyessy Péterben is felsejleni látszott egyfajta sajátlagos nemzettudat, ő például bizonyára nem folytatott volna uszító rágalomkampányt az erdélyiek ellen 2004-ben.

A nemzeti tartalom a Gyurcsány-korszakban tűnt el teljesen a magyar kormánypolitikából, s ennek a politikai örökségnek a hordozója ma a magát baloldalnak nevező, nemzetközi beágyazottságú politikai bűnszövetség. A Mi Hazánk Mozgalmat leszámítva a teljes honi ellenzék. E politikai konglomerátum egyszerre tagadja meg valamiféle átláthatatlan klikkérdektől vezérelve és/vagy idegen megbízásból a határon kívüli és belüli magyarokat.

Ez a politikai garnitúra egyszerre nemzet- és hazaáruló, ami nem kis politikai teljesítmény.

Ők nemhogy a határon kívüli magyarok érdekeinek képviseletét nem vállalják, de a magyar állampolgárok közösségének érdekei ellen is dolgoznak teljes nyíltsággal, legyen szó migránsügyről, az etnikumközi feszültségek BLM-mintájú szításáról, LMBTQ-propagandáról, minimálbérről, rezsicsökkentésről, 13. havi nyugdíjról, a fiatalok szja-mentességéről, egyszóval lényegében bármilyen közösségépítő, közösségi érdeket szolgáló kormányzati lépésről.

Az ő politikájukkal – miként azt a kormányfő leszögezte – azok is rosszul járnak, akik rájuk szavaznak. Úgy tűnik, hogy egyre gyarapszik azok száma, akik ezt az alapigazságot felismerik. S ez a lényeg.”

Neked Ajánljuk