Az ötvennél fiatalabbaknál ugrott meg a covidosok száma, Európa kétharmada lehagyott minket az átoltottságban – 24.hu

A 15-24 és a 25-49 év közöttieknél ugrott meg a pozitív tesztek aránya, a gyerekeket és a nyugdíjasokat egyelőre jobban elkerüli a vírus. Heti vakcinaösszegző.

Közzétette legfrissebb, szeptember 12-ével záruló oltási statisztikáit az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC). Ezekből kiderül, hogy hazánk az adatokat szolgáltató országok harmincas listáján újabb hellyel csúszott lefelé, és mivel már csak a 21., ez azt jelenti, hogy a tavaszi éllovas szerepből a legrosszabbul teljesítő harmadba csúsztunk át a 68 százaléknyi beoltott felnőttel. Mögöttünk Görögország következik, mindössze 0,4 százalékponttal lemaradva, azaz nagy eséllyel egy héten belül megelőz minket. Merthogy itthon már hónapok óta lasszóval kell fogni azokat, akik beoltatnák magunkat valamelyik vakcina első adagjával.

A múlt héten bő 21 ezer ember kapott első oltást, és bár elvileg augusztus 1-jétől tart az idősek oltási akciója, aminek keretében a háziorvosok személyesen keresik fel az oltatlan hatvan év felettieket, mindössze az újonnan oltottak negyede töltötte be a hatvanat. Arról, hogy mekkora kudarc az akció, a múlt héten írtunk bővebben.

2343 tizennyolc év alattit oltottak be ezúttal, ők kevés kivétellel Pfizert kaptak. Második dózist bő húszezren vettek fel, a negyedük kiskorú.

Az európai országokat tekintve Portugália elhúzott (a felnőttek 96,2 százaléka már megkapta az első dózist), a második helyen pedig Franciaország áll, ahol száz felnőttből átlagosan kilencvenkettőt oltottak be múlt vasárnapig – hasonló az arány Írországban és Izlandon is. A sereghajtó továbbra is Lettország, Románia és Bulgária.

Minél több embert beoltani amiatt is fontos, mert a delta variáns egyre inkább terjed: míg három hete azt írtuk, hogy a genomszekventál tesztek háromnegyedében mutatták ki, addig a legfrissebb, augusztus végére, szeptember elejére vonatkozó adatok alapján átlagosan száz vizsgált tesztből már 92-ben az indiai mutánsra bukkantak.

Ábránkon a sávok hosszúsága mutatja, hogy az adott héten hány tesztet végeztek el, abból hányat genomszekventáltak, illetve a vizsgált tesztekben hogyan oszlottak meg az egyes variánsok. Az augusztus 30-ával kezdődő héten végezték el a vizsgált időszakban a legtöbb tesztet (1461 darabot), ezekből 272-t elemeztek – 249 esetben a delta variánst, kilencben az alfa (brit) mutánst mutatták ki, tizennégyben pedig egyéb variánsokat.

Ha csak a genomszekventált tesztekre kíváncsi, akkor az ábránk bal felső sarkában található legördülő menüvel beállíthatja, hogy a sávok azokat mutassák. Ezt a nézetet választva szembeötlő a delta variáns térnyerése az elmúlt hetekben.

A középkorúak fertőződnek meg leginkább

Az ECDC oldalán elérhető adatbázisból kiszámoltuk, hogy az elmúlt hetekben hogyan alakult az egyes korcsoportokban a százezer főre vetített fertőzöttek számának alakulása. A grafikon június második hetével, a harmadik hullám végével kezdődik és egészen az augusztus 30-ai hétig mutatja az adatokat. Az látszik, hogy minden vizsgált korcsoportban emelkednek az esetszámok, arányaiban viszont a legtöbb esetben az ötven év alattiaknál, azaz a 15-24, illetve 25-49 év közötti korosztályoknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az ennél idősebb korcsoportok esetében a (sárgával jelzett) 50-64 évesek körében ugrott meg átlag felett a pozitív tesztek aránya. Legkevésbé a tizenöt év alattiak érintettek: nagyjából minden tízezrediket sújtotta csak szeptember elején a fertőzés, míg a 25-49 éveseknél háromszor annyi embert. Szintén kevésbé jelentős az emelkedés a 65 éven felülek között.

A legfrissebb, szerda reggeli adatok szerint a beoltottak száma 5 847 002, közülük 5 553 346-an már a második oltást is megkapták, 544 ezren pedig a harmadik oltást is felvették.

Neked Ajánljuk