Az Európai Unió szétesését vizionálta Budapesten a lengyel miniszterelnök – hvg.hu

Sajtótájékoztatót tartott és közös nyilatkozatot adott ki Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. A dokumentum hat pontban tárgyalja a uniós vétójog alkalmazásának szándékát a két állam részéről.

“Lengyelekkel találkozni jóban is és rosszban is nagyszerű dolog. Most a kettő között vagyunk” – mondta Orbán Viktor az eseményen, ahol újságírók nem tehettek fel kérdéseket. A miniszterelnök szerint fontos kérdés, hogy országaik fenn tudják tartani szuverenitásukat úgy, hogy közben nagy vitájuk van az Európai Unióval, az Európai Bizottsággal, és az uniós tagok többségének kormányával is.

Mivel a vitás kérdéseket nem tudták júniusban lezárni, ezért Orbán Viktor szerint adtak egy esélyt a német elnökségnek és maguknak arra, hogy összhangot teremtsenek a különböző tagállami felfogások között a válságkezelés terén. Ennek az összhangnak a megteremtése azonban nem sikerült, mert továbbra is napirenden van az a javaslat, ami “a válságkezelést a joguralomról szóló kérdéssel” összeköti – mondta Orbán Viktor.

A költségvetési javaslat tartalmában Magyarország számára nem fogadható el – mondta a kormányfő. Orbán a sajtótájékoztatón a közös közlemény utolsó mondatát idézte: “egyesíteni fogjuk érveinket és erőinket a vitában, Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, amely Lengyelország számára elfogadhatatlan lenne”.

A magyar miniszterelnök szerint a nyomásgyakorló államok és azok médiafelületei helytelen dolognak akarják beállítani a vétót, pedig az egy törvényes eszköz, amit az alapszerződés biztosít. Szavai szerint Magyarország úgy érzi alapvető, lényegbevágó érdekei sérülnek, ezért él a vétóval, mert ez hazafias kötelesség.

“Nem a jog uralmát, hanem a többség uralmát teremtené meg ez a javaslat” – mondta Orbán Viktor. Hozzátette, nem engedheti meg, hogy egyszerű többséggel hozzanak olyan döntéseket, melyek a magyar emberek életét befolyásolják.

Orbán szerint nem pénzkérdésről van szó és ezt a vitát pénzzel nem lehet megoldani, mert az Európai Unió nem pénzt ad, hanem egy közös hitelfelvételbe venné be Magyarországot. Ha valamelyik tagállam nem tud fizetni, akkor azt is fizetnie kellene a többi hitelfelvevőnek. Ezért a miniszterelnök szerint Magyarországnak nem lesz pénzügyi vesztesége abból, ha kimarad a mentőcsomagból.

Orbán Viktor szerint a joguralomról szóló vitát és a válságkezelést nem szabad összekötni, aki ezt teszi, az felelőtlen, mert “politikai vitát hozzátoldani a válságkezeléshez nagyon rossz dolog”. Úgy véli a jogállamisággal összefüggő jogszabályok megalkotása a válságkezeléshez nem szükséges.

Mateusz Morawiecki úgy fogalmazott, teljesen új kihívás és mechanizmus előtt állunk, amit politikai döntések motiváltak és ez az Európai Unió szétesésével fenyeget. A lengyel miniszterelnök szerint valójában ez egy olyan rendelet, ami a költségvetésről rendelkezik, de egészen más dolgokat is érint. Megismételte, hogy ez egy veszélyes, rossz megoldás, ami az Unió széteséséhez vezethet a jövőben.

Morawiecki szerint egy ilyen feltételrendszer megváltoztathatja az EU jövőjét, “bot” lehet egyes országok ellen, és állandó vitákhoz vezethet. Ez az út szerinte az unió széteséshez, szétveréséhez vezethet, ezért ezt a logikát el kell utasítani. “A vétó alkalmazása alapvető forgatókönyvként szolgálhat ahhoz, hogy megváltoztassuk az utóbbi idők rossz dinamikáját” – mondta a lengyel miniszterelnök.

Neked Ajánljuk