Az élelmiszerbolton és a patikán kívül mindent bezárna az orvosi kamara – Index.hu

Mint azt megírtuk, a Magyar Orvosi Kamara hétfőn kiadott közleménye szerint az egészségügyi ellátórendszer elérkezett teljesítőképessége határára, a népességarányos haláleseteket tekintve pedig világelsők vagyunk.

A lakosságnak azt tanácsolják, hogy

  • radikálisan csökkentsék a kontaktusok számát, ha lehet,
  • hetente csak egyszer menjenek bevásárolni,
  • kerüljék a tömegközlekedést, és
  • hagyják ki a húsvéti rokonlátogatást. 

A döntéshozóktól azt kérték,

  • korlátozzák az üzletekben tartózkodók számát,
  • tiltsák meg közterületen a három főnél nagyobb beszélgető csoportok kialakulását, és 
  • rendeljék el a plázák, bevásárlóközpontok bezárását. 

Kincses Gyula, a MOK elnöke az Inforádiónak azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy

inkább legyen egy rövid, de nagyon szigorú zárás, mint elhúzódóan egy félig zárt és félig eredményes világ.

Hozzátette:

Élelmiszerbolton, patikán kívül gyakorlatilag mindent be kellene most zárni. Drogéria minek? Az alapvető tisztálkodási, higiéniás felszerelések mind kaphatók az élelmiszerboltokban is. És az emberek szervezzék észszerűen a vásárlásukat, ne legyen az, hogy ma berohanok egy vajért, holnap egy kiló kenyérért, hanem heti bevásárlásokat szervezzenek, minimalizálják a boltban való tartózkodást!

Azt is kiemelte, hogy muszáj a csoportosulást kerülni, és lehetőleg a tömegközlekedést is. Az elnök figyelmeztetett:

A számok sajnos minket igazolnak – két nap alatt meghalnak annyian, mint a tavaly tavaszi hullámban összesen –, a helyzet súlyossága változtat a közgondolkodáson és az intézkedéseken is. Mi Facebook-lájkokat nem gyűjtünk.

Ahogy fogalmazott,

az oltás lesz az, ami miatt május–júniusban ki lehet nyitni. De aki a jövő héten megkapja az oltást, annak semmi sem garantálja, hogy ezen a héten nem kerül kórházba vagy intenzív osztályra.

Kincses Gyula szerint két hét durva szigor elég lenne egy olyan járványhelyzetben, amilyen nem volt az elmúlt ötven évben. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a lakossági fegyelem is elégtelen, miközben ezen múlik, hogy az intenzív osztályok bírják-e a terhelést.

(Borítókép: Bezárt üzlet a belvárosban 2020. március 15-én. Fotó: Csomor Ádám / Index)

Neked Ajánljuk