Az agresszor Oroszország érdekeit védi az Orbán-kormány a nemzeti konzultációs kérdőíveken, hazugságokat és „tévedéseket” sem mellőzve teszi felelőssé az EU-t – Népszava

konzultáció;

2022-10-15 06:35:00

A kabinet egyszerűen elhallgatja az alapkonfliktust, az EU-s szankciók oka ugyanis az, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Nem mellesleg a szankciók mindegyik körét Magyarország is megszavazta.

Nyilvánosságra hozta az Orbán-kormány az újabb nemzeti konzultáció kérdéseit. Ezúttal hét kérdésre várnak választ:

A kabinet minden egyes kérdés előtt az adott témáról szóló – rendre az Európai Unió felelősségét hangsúlyozó – rövid összesítéssel „segíti” az állampolgárokat, de nem minden esetben ragaszkodott a tényekhez.

Szerinte a kormány ezzel azt a látszatot próbálja kelteni, mintha az uniós szankciók pusztán elhibázott szakpolitikai kérdések lennének. A konzultációban egy absztrakt, elvont Brüsszel jelenik meg ellenfélként, a rossz döntések okozójaként. (Hibáztatása azért is különös, mert az eddigi nyolc Oroszország elleni szankcióscsomagot egyhangú döntéssel fogadta el az EU, azaz Orbán Viktor kormánya mindegyiket megszavazta.)

– Csúsztatásoktól most sem mentes a szöveg – állította a Népszavának nyilatkozó Mikecz Dániel, aki szerint nincs szó például arról, hogy a gázszállítások korlátozásáról nincs végleges döntés, vagy hogy a beutazási korlátozások nemzeti hatáskörben vannak, tehát a hazai turizmus veszteségeit nem Brüsszel okozza.

A kormány – mielőtt megkérdezné, hogy a kitöltő egyetért-e a brüsszeli olajszankcióval – azt írja: az olajembargó Magyarország esetében komoly ellátási problémákhoz vezetne, és óriási terhet jelentene a gazdaságnak. Magyarország a korábban kiharcolt mentesség alapján jelenleg is vásárolhat orosz nyersolajat.

Vannak ugyan tagállami vezetők, akik ezt régóta hangoztatják, de nincs egyetértés a 27-ek között erről. A kérdőíven a kormány úgy fogalmazott: „Brüsszel betiltotta az Oroszországból érkező szilárd tüzelőanyagok (például a szén) behozatalát is.” Arról a szöveg fogalmazói elmulasztottak említést tenni, hogy az Orbán-kormány is beleegyezett az orosz szén behozatali tilalmába.

A kormány aggódik azért is, mert „az Európai Parlament és több tagállam a nukleáris fűtőelemekre is ki akarja terjeszteni a szankciókat.” Az Európai Parlament (EP) meg néhány tagállam valóban ki akarja terjeszteni a tilalmat a nukleáris fűtőelemekre, csakhogy ennek nincs nagy jelentősége. Egyfelől azért, mert az EP-nek nincs beleszólása a szankciós csomagba, másfelől a büntetőintézkedésekről minden tagállam egyetértésével lehet csak dönteni. Mindazonáltal a finnek Ukrajna megtámadása után önként felmondták az oroszokkal kötött erőműfejlesztési szerződést. Így az EU-n belül már csak Magyarország tartja életben Moszkvával kötött erőműfejlesztési megbízását. A Paks 2-es fejlesztésben érintett orosz hitelintézetekkel szembeni, pénzforgalmi korlátozások ugyanakkor már ma nagy mértékben akadályozzák a terv előkészítését. Amiként az sem egyértelmű, hogy a kereskedelmi korlátozások közepette miként építik majd be az erőmű működtetéséhez elengedhetetlen, nyugati eszközöket.

A kormány a hazai turizmus visszaesése miatt is Brüsszelt okolja. A szállodákból azonban elsősorban nem a szankciók, hanem a háború és a magas infláció miatt maradoztak el már a nyáron is a vendégek, az őszi-téli időszakokra pedig még nagyobb visszaesést várnak az ágazatban. A költségek ugyanis drasztikusan nőnek: eddig a nettó árbevétel 3-8 százalékát jelentette az energiaköltség, a rezsicsökkentés elengedésével most a szállodák a befolyó összeg átlagosan 15-35 százalékát erre költik. A munkaerő és az alapanyagok is 30 százalékkal drágultak. Miközben most a nemzeti konzultációban nagyon félti az ágazatot a kormány, az egy héttel ezelőtt kiadott KSH-jelentésben még elégedetten újságolták, hogy augusztusban „a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 59,9 százalékkal emelkedett, továbbá »január-augusztusban külföldiek 199,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, mint az előző év azonos időszakában.« Akkor a sikerpropaganda nem érezte szükségét megemlíteni: a növekedés ellenére is elmarad az ágazat a járvány előtti szinttől.

A drágulásért is a szankciót teszi felelőssé a kormány. Az élelmiszerek szeptemberben már 35 százalékkal kerültek többe, mint egy éve, nem véletlen igyekszik ezt is a szankciókra fogni a nemzeti konzultáció. Annak megmagyarázására kísérletet sem tett a kormány, hogy akkor miként lehetett már a szankciók elfogadása, sőt a háború kitörése előtt is kiugróan nagy a magyarországi infláció.

Neked Ajánljuk