A Semmelweis Egyetem külső klinikai tömbje lehet a következő Covid-kórház – hvg.hu

Budapesten jelenleg 50-70 százalékos a koronavírusos betegek ellátására kijelölt kórházak ágykihasználtsága. Ha eléri a 80 százalékot, jönnek a második körös ellátóhelyek.

Csütörtökön is megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs. Mint mindig, Müller Cecília országos tiszti főorvos a napi koronavírus adatok ismertetésével kezdte: az elmúlt 24 órában 950 új fertőzöttet diagnosztizáltak, 29 beteg pedig elhunyt.

Az elhunytak jelentős egészségügyi problémákkal küzdöttek, évek óta meglévő betegségeik voltak – tette hozzá. Ha az összes halálozást nézzük, az áldozatok több mint kétharmadánál hosszú évek óta szív- és érrendszeri betegségek voltak jelen, ezek közül is főleg magas vérnyomás.

A tiszti főorvos pozitívumot is említett,

a járvány kezdete óta már 12 628 fő meggyógyult a betegségből.

Müller Cecília ekkor ismét a koronavírus elleni védekezésről kezdett beszélni. Emlékeztetett, hogy a kormány döntése alapján mindenkinek, így a nem krónikus betegeknek is ingyen jár az influenza elleni védőoltás, mely már a háziorvosoknál és az üzemorvosoknál van. A tiszti főorvos mindenkit arra kért, hogy kérje az oltást: „bár a vakcina a koronavírus ellen nem véd, de ha egy betegség ellen védekezni tudunk, azt meg kell tennünk”. A háziorvoshoz viszont mindenki csak telefonos bejelentkezés után menjen.

©

Müller többször beszélt az interneten terjedő álhírekről, az ott kapható gyógyszerekről és gyorstesztekről. Elterjedt például nemrég, hogy egy allergia elleni orrspray használ a koronavírus ellen, ennek vizsgálata azonban a tiszti főorvos szerint kísérleti stádiumban van, és óva int mindenkit attól, hogy használja.

„Ha gyakran használjuk, még árthat is, mert kiszárad a nyálkahártya, ami kedvez a kórokozók megtelepedésének” – mondta.

Gyorsteszteket és gyógyszereket se vásároljon senki az internetről.

Az operatív törzs tájékoztatása szerint jelenleg 48 óvodában és 24 iskolában van rendkívüli szünet, 188 osztály és 9 iskola esetében rendeltek el digitális tanrendet.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta: a romániai operatív törzs döntése alapján Magyarország már nem szerepel a kiemelt kockázatú országok között, így Magyarországról Romániába már karanténkötelezettség nélkül lehet utazni (fordítva viszont ez nem igaz).

Az elmúlt 24 órában egyébként a járőrök 35 embert figyelmeztettek, 4 ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek, mert nem hordtak maszkot. Ugyanez az üzletekben, vendéglátóhelyeken 37 esetben történt meg (30 figyelmeztetés, 2 helyszíni bírság, 5 szabálysértési feljelentés).

Jelenleg 24 710 ember van hatósági házi karanténban, tehát a számuk még mindig alacsonyabb, mint az aktív fertőzötteké (28 052).

A Magyar Nemzet kérdezett rá az ágykihasználtságra, ez Müller szerint az első körös koronavírus ellátóhelyeken 50-70 százalék között van Budapesten. Amennyiben elérik a 80 százalékot, a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelzést kap, ekkor belépnek a második körös ellátóhelyek. Ezek a fővárosban sorrendben a következők:

Semmelweis Egyetem külső klinikai tömb, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Szent Imre Kórház, Uzsoki Utcai Kórház, Péterfy-kórház és a pest megyei Flór Ferenc Kórház.

Ezen kívül Pest megye területén és a régiókban is különböző ellátóhelyek vannak.

Neked Ajánljuk